Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden - közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozását követően az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaEljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságában az MTI tudósítása szerint. Visszautasította azokat a véleményeket, amelyek szerint "közigazgatási mutyit" akarnak létrehozni.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb ezer rendőr és börtönőr vonult ki tüntetni szombaton Bukarestben a román belügyminisztérium épülete elé: a megmozdulást szervező szakszervezetek igazságosabb bérezést és jobb munkafeltételeket sürgetnek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMár a kormánykoalíció egyik minisztere is arról beszél, hogy a belügyér Robert Kalináknak távoznia kellene posztjáról. A Híd-Most párthoz tartozó Lucia Zitnanská a miniszterelnök Robert Ficót is kritizálta.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar állam továbbra is minden rendelkezésre álló büntetőjogi és közigazgatási jogi eszközzel fellép a magyar költségvetésnek bevételkiesést okozó szerencsejáték-szervezőkkel szemben - reagált a mai európai bírósági döntésre az igazságügyi tárca. Ennek szellemében újabb szigorításra készülnek.
Szerző(k): Domokos LászlóLaura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének elmozdítását kezdeményezi Tudorel Toader igazságügyi miniszter - ezt maga a tárcavezető jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTrócsányi László magyar igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák napilap keddi számában megjelent interjújában aggályát fejezte ki, mert szerinte az Európai Bizottság veszélyezteti a jogállamiságot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz igazságügyi miniszter szerint "nem teljesen megnyugtató" Magyarország együttműködése az Európai Bizottsággal. Trócsányi László erről az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt beszélt hétfői, éves meghallgatásán az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna