Több fontos tanáccsal is szolgált az NNGYK szakértője a légkondizás híveinek, használóinak – mind lakáson belül, mind az autó légterében.
Szerző(k): S. Z.Jön a hőségzáró hidegfront - erős, viharos széllel.
Szerző(k): EconomxPünkösdkor mindig hosszú hétvégére készül az ország. Kivéve azok, akiknek a munkarendjük megkívánja, hogy hétvégén és ünnepnapokon is dolgozzanak. Most erre az időszakra esik az idei első hőségriasztás is, ezért a munkáltatóknak is figyelmesebben kell eljárniuk a dolgozóikkal.
Szerző(k): EconomxA HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan másodfokú riasztást rendelt el.
Szerző(k): Z. B.Menekülnek a forróság elől a pihenni vágyók és hidegebb tájakon keresnek új úticélokat. A skandináv országokban máris 37 százalékkal nőtt a foglalások száma. Szakemberek szerint a következő öt évben évi 7,5 százalékos turizmusnövekedés várható a hűvösebb éghajlatú régiókban.
Szerző(k): G. É.Lehet, hogy a tavasz elmaradt, de a nyár egyetlen nappal sem érkezik később: június elsején már 32 fok lesz, és ez még csak a kezdet.
Szerző(k): Z. B.Legalább 22 éve nem volt olyan tikkasztó meleg, mint az elmúlt pár napban a közel-keleti országban.
Szerző(k): S. Z.Az biztos, hogy ezt a májust hidegrekordokkal jegyzik majd fel a szakemberek, és mi sem fogjuk elfelejteni. Áprilisban már kaptunk ízelítőt a nyárból, most pedig az az érzés uralkodott el az embereken, hogy sosem lesz nyár. Reisz András meteorológus szerint még mindig nem lehet megmondani, hogy az elmúlt évek egyik leghűvösebb vagy legmelegebb nyara ígérkezik.
Szerző(k): L. K.