A HungaroMet Nonprofit Zrt. nem kertelt, a valószínűségi előrejelzései alapján közölte: rég nem láttunk ennyire vöröslő térképet, vagyis a kánikula már úton van. Jóllehet ebből pillanatnyilag még nem érezni semmit, hiszen éppen lehűlés zajlik, de péntek délutántól markáns melegedés veszi kezdetét, és ez a hétvégén is velünk marad. Átmenet azonban nem lesz: rögvest fejest ugrunk a hőségbe.
Az Időkép azt írja, pénteken a legmelegebb délutáni órákban 20-26 fokot mérhetünk, ami szombaton tovább fokozódik, és már 25 és 30 fok között alakulnak a maximumok, vasárnap pedig már 26 és 32 fok között.
Hétfőtől már felhősebb lesz az idő, a magasba törő gomolyfelhőkből elsősorban a Dunántúlon, valamint északon és északkeleten záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Sokfelé lesz élénk a légmozgás, a zivatarok környezetében erős, viharos széllökésekre is számítani kell.
Azonban ez a hőmérsékletre nem lesz különösebben nagy hatással, ugyanúgy 27 és 33 fok közötti maximumokra számíthatunk.
Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés
A WHO szerint a bőrrákos esetek túlnyomó többsége elkerülhető lenne, mégis évről évre egyre többen betegednek meg az UV-sugárzás miatt kialakuló melanómában. 2040-re drámai növekedést jósolnak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés