Magyarország klinikai gyógyszervizsgálati aktivitása visszaesett az elmúlt években, mondta Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója. Korábban az európai országok között előkelő helyet foglaltunk el, most a kilencedikek vagyunk. Figyelnünk kell, mert a kutatások csökkenése nem jó a betegek és az orvosok számára sem, valamint a nemzetgazdaság számára is komoly sok tíz milliárd forint visszaesést jelent.
Szerző(k): Koncsek RitaTíz éve engedélyezték a magyar fejlesztésű cariprazint Amerikában. A készítmény felfutó pályán maradt, a rekordévben 5 milliárd dollár értékben fogyhat.
Szerző(k): Sárosi ViktorÚjabb gyógyszergyártó jelentett be dollárban mért milliárdos befektetést, Donald Trump angliai vendégeskedése jövedelmező lett más cégek számára is.
Szerző(k): L. K.270 millió dolláros befektetés hiúsul meg a gyógyszeriparban, az AstraZeneca ugyanis a brit kormányzati támogatás hiánya miatt kénytelen leállítani cambridge-i kutatóhelyén az új projektet. A brit kormány a napokban várja Donald Trumpot látogatásra, ez pedig elég kellemetlenné teszi a helyzetet.
Szerző(k): L. K.A külgazdasági és külügyminiszter szerint adottak a feltételek a két ország gazdasági kapcsolatainak a fejlesztéséhez. Miközben Szijjártó Péter Minszkben tárgyalt, a lengyel kormány a Fehéroroszországból érkező drónok miatt kezdeményezte a NATO negyedik cikkének aktiválását.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA Novo Nordisk létszámcsökkentése a vállalat 78 400 fős globális munkaerő-állományának nagyjából 11,5 százalékát tenné ki. A cég közölte, hogy a lépés egyszeri 8 milliárd dán korona (1,26 milliárd dollár) költséget okozna, a vállalat üzemi nyereségnövekedési előrejelzése az idén 4-10 százalékra csökken.
Szerző(k): L. K.A Richter kizárólagos jogokat szerzett egy új, bioszimiláris termék forgalmazására az Európai Unióban, valamint az Egyesült Királyságban és Svájcban, tegnap pedig a hatósági engedély is megérkezett hozzá.
Szerző(k): EconomxA német autóiparban több mint 50 ezren vesztették el állásukat egy év alatt, miközben péládul a vegyiparban és a gyógyszergyártásban egyáltalán nem volt leépítés.
Szerző(k): Economx