A piaci elemzők szerint a második negyedévben éves alapon 3,35 százalékkal bővült Magyarország bruttó hazai terméke (GDP), a 2002-es esztendő egészére vonatkozó szakértői konszenzus pedig 3,4 százalék. A szakértők úgy vélik, hogy továbbra is a háztartások fogyasztása húzta a GDP-bővülést, de a feltételezések szerint jótékony hatással volt a növekedés ütemére az is, hogy a vállalatok most pótolták készleteik első negyedévben elmaradt feltöltését. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden hozza nyilvánosságra előzetes adatait.
Szerző(k): Kolozsi PálA Bundesbank jelentése szerint a második negyedévben tovább nőtt a német gazdaság, mégpedig az első negyedévhez képest 0,25 százalékkal. A soványka GDP-bővülés - ami lényegében megegyezik a 0,2 százalékos várakozásokkal - elemzők szerint a korábbi makroadatokkal összhangban a német gazdaság stagnálásáról árulkodik.
Szerző(k): NAPIA svéd gazdaság jó formában van és a kormány a jövő évi költségvetés e heti vitája után várhatóan bíztató előirányzatokat fog nyilvánosságra hozni - jelentette ki Göran Persson miniszterelnök.
Szerző(k): Sebő GáborA holland központi tervhivatal (CPB) közölte, hogy a bruttó hazai termék idei növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését 1,0 százalékról 0,75 százalékra, a 2003. évre prognosztizált ütemet pedig 2,75 százalékról 1,5 százalékra csökkentette. A költségvetés ez évre várt GDP-arányos hiányát - a megelőző négy deficit-mentes év után - a CPB ezzel egyidejűleg a csökkenő kincstári bevételekre hivatkozva 0,3 százalékról 0,5 százalékra, a jövő évit 0,7 százalékról 0,8 százalékra növelte.
Szerző(k): Sebő GáborMinden előzetes híreszteléssel szemben jó üzlet a labdarúgás. A vasárnapi döntővel lezárult labdarúgó világbajnokságon elért siker előreláthatóan mintegy 10 százalékkal lendítheti fel Dél-Korea exportját - vélik a Hyundai Research Institute elemzői.
Szerző(k): Sebő GáborA lapunk által megkérdezett elemzők szerint az idei év első három hónapjában a belföldi felhasználás növekedési üteme meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százalékos bővülését; átlagon felül nőtt az építőipar és a szolgáltatási szektor. A szakértők úgy vélik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken megjelenő részletes jelentése strukturális romlásról ad majd számot.
Szerző(k): Kolozsi PálLeonyid Kucsma ukrán államfő az újjáválasztott parlamentet a gazdasági növekedés felgyorsítására, az adó-, illetve a bankrendszer mielőbbi átalakítására szólította fel. Kucsma a következő évtizedre a bruttó hazai termék (GDP) éves átlagban 5-6 százalékos növelését irányozta elő, amit az elemzők többsége az elavult iparszerkezet miatt túlzottan ambiciózusnak tart.
Szerző(k): NAPIA cseh statisztikai hivatal a bruttó hazai termék első negyedévi alakulására vonatkozó adatok szerdára ígért közzétételét megelőzően kedden módosította a tavalyi és a két megelőző évi GDP-adatokat.
Szerző(k): NAPI