A világ legfejlettebb országaiban a válság idején is gyorsabban nőttek az egészségügyi kiadások, mint a GDP. Az USA-ban a többi országhoz képest kiugróan több jut erre a célra, az egészségügyi ellátórendszer azonban kevésbé hatékony, mint máshol - derül ki az OECD jelentéséből.
Szerző(k): Komócsin SándorA Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2009-ben a teljes költés, beleértve az utasokét is, 326 milliárd forinttal járult hozzá a nemzeti össztermékhez (GDP) és 32 ezer munkahely fenntartását biztosította - állapította meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának kutatóinak vizsgálata.
Szerző(k): NAPIA korábban vártnál elhúzódóbb folyamat lesz a kilábalás, a bruttó hazai termék (GDP) némileg lassabb növekedésével számol a jegybank elsősorban a kevésbé dinamikus külső kereslet miatt, valamint azért, mert a fiskális intézkedések várhatóan visszafogják a belföldi keresletet - mondta Simor András jegybankelnök, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének pénteki budapesti csúcstalálkozóján.
Szerző(k): MTI-EcoÚjabb elemző intézet módosította felfelé a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, a berlini makrogazdasági és konjunktúrakutató intézet (IMK) hétfőn kiadott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága rekord mértékben, 4 százalékkal nőhet 2011-ben.
Szerző(k): MTI-EcoKína a gyors gazdasági növekedésével tud leginkább hozzájárulni ahhoz, hogy a világ kilábaljon a hitelválság néven ismert pangásból - közölte a kínai központi bank.
Szerző(k): NAPI OnlineMagyarország bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben 3,7 százalékkal nőtt, az éves GDP-bővülés pedig 3,3 százalékos volt - közölte a KSH.
Szerző(k): Kolozsi PálA piaci elemzők szerint a 2002-es év 3,3 százalékos GDP-bővülést hozott, az idei kilátások pedig a nyugat-európai konjunktúrán múlnak.
Szerző(k): Kolozsi PálA jelenlegi állás szerint nem járna támogatás az Európai Unió (EU) regionális alapjából Közép-Magyarországnak, a térség bruttó hazai terméke (GDP) vásárlóerő paritáson számolva ugyanis az EU átlag 76 százalékát teszi ki - derül ki az Eurosat 2000-es adatokra támaszkodó jelentéséből.
Szerző(k): Kolozsi Pál