A főváros közösségi közlekedéséért felelős cég vezérigazgatójának, Bolla Tibornak a menesztése kapcsán a BKV anyagi nehézségeiről is beszélt a Párbeszéd politikusa. Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint a főpolgármester nem most tudta meg, hogy kétes ügyei vannak a Budapesti Közlekedési Zrt. vezetésének.
Szerző(k): Gulyás ÁbelSokan úgy gondolájk a havi 1,5 millió körüli kereset luxuséletet biztosít a taxisoknak. A taxisok helyzete, főleg, ha betartják a szabályokat, folyamatosan romlik.
Szerző(k): L. K.Budapestre érkeztek az új CAF-villamosok, ám a kormány által megígért uniós támogatás elmaradt, így a főváros képtelen kifizetni az 50 milliárdos számlát. A BKK több hónapja tartó elmaradásai miatt a projekt finanszírozása kérdésessé vált.
Szerző(k): T. E.Magyarországon 2025 első negyedévében 2,7 százalékkal kevesebb, 2704 új lakás épült, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek száma 5651-re emelkedett, ez 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az új lakások fele családi ház; a kiadott építési engedélyek növekvő száma főként a nagy budapesti projekteknek köszönhető.
Szerző(k): T. E.Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy sikerült megegyezniük a kormánnyal a fővárosi színházak támogatásáról.
Szerző(k): T. E.Mínusz 31 milliárd forint a főváros mérlege húsvétkor. Kiss Ambrus szerint évek óta folyószámlahitelből élnek, de néha kicsit pluszban is vannak.
Szerző(k): L. K.Kihasználná a turisztikai érdeklődést Ausztria fővárosa, és újabb vendégadót vezetne be a kulturális látogatás céljával érkezők számára. Lecsaptak az illegális Airbnb-kínálatra is a bérlakások piacán, amivel jelentősen szűkül az olcsó szálláslehetőségek kínálata.
Szerző(k): T. K.Budapest élhetőbbé tétele érdekében a főváros megújítaná az Üllői út Nagyvárad tér és Ecseri út közötti szakaszát; a tervekről indított társadalmi egyeztetéshez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 26-ig várja a véleményeket.
Szerző(k): T. E.