Idén a 18-39 éves korosztály több mint fele váltott munkahelyet, és keresett kedvezőbb feltételeket.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA gazdasági mutatók a cégek tavalyi várakozásaihoz képest kedvezőtlenebbül alakultak, ezért idei évben láthatóan visszafogták a munkaerő toborzását.
Szerző(k): Horváth TiborBeszélhetünk-e előremenekülésről recesszió idején? Hogyan maradhat most a víz felszínén az, aki a gazdasági világválság idején egyszer már majdnem elsüllyedt?
Szerző(k): Horváth TiborTárgyalt a HVDSZ 2000 és MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a munkavállalókat érintő kérdésekről.
Szerző(k): EconomxA vállalkozások idén átlagosan 13-17 százalék között emelték a munkavállalók fizetését, vagyis az infláció mértékével korrigáltak – számoltak be a Napi.hu kérdésére az érdekképviseletek vezetői. A fizikai munkakörökben előfordult a fizetés akár 20 százalékot is meghaladó emelése is, miközben a szellemi alkalmazottak jelentős része hosszú évek óta nem részesült bérrendezésben, a rekordinfláció ellenére sem.
Szerző(k): Nagy KristófKomoly munkaerőhiány van a logisztika területén is Magyarországon. Megesik, hogy a hétszámjegyű fizetési ajánlatok sem eléggé motiválóak a munkavállalók számára.
Szerző(k): Horváth TiborA munkavállalók több mint fele tervez munkahelyet váltani. A felmondási hajlandóságot ma már nemcsak a fizetés befolyásolja, hanem az is, hogy mennyire rugalmas a munkavégzés.
Szerző(k): Nagy KristófNagy-Britanniában decemberben ért véget a világ eddigi legnagyobb négy napos munkahét kísérlete, amely akkora sikernek bizonyult, hogy a mellékelt ábra szerint a pilot projektben résztvevő cégek tartósan elköteleződnek a négy napos munkahét mellett.
Szerző(k): Hercsel Adél