A világ légitársaságait tömörítő Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) jelentése szerint az idei rekord turista tömeg csak a kezdet, 2043-ra még nagyobb hordákban érkezhetnek az utazók.
Szerző(k): Z. B.Jelentősen, 80 százalékkal nőtt két évtized alatt a magas vérnyomással küzdők aránya. A háziorvosok azt tapasztalják, hogy az ischaemiás szívbetegség, a cukorbetegség és az asztma is a krónikus betegségek rangsorát erősíti.
Szerző(k): Koncsek RitaA vállalat célja, hogy mindenkinek segítsen hozzáférni a digitális világhoz.
Szerző(k): Zádori BenceKőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója az Economxnak adott interjújában arról is beszélt, hogy hibát követnénk el, ha alábecsülnénk a kínai teljesítményt a zöld átállás területén. Az ENSZ Közgyűlés korábbi elnöke szerint a fenntarthatósági fordulat lehet az a terület, ahol stratégiailag az Európai Unió globális játékosként tudja pozicionálni magát.
Szerző(k): Vermes ÁdámA biografitot az EU-ban és az Egyesült Államokban is gyártják.
Szerző(k): Zádori BenceEgy friss jelentés szerint a műanyaggyártók évtizedek óta tudatosan tévesztik meg a fogyasztókat.
Szerző(k): Sánta AndrásA Magyar Telekom kísérleti jelleggel kezdett el felújított, prémium minőségű telefonokat értékesíteni a Recommerce Group együttműködésével.
Szerző(k): Zádori BenceA mikrozöldségek piaca egy viszonylag új horizont a mezőgazdaságban, mely területen Komáromban működik családi vállalkozás. Ugyanakkor egyelőre csak a régiót szolgálják ki.
Szerző(k): Zádori Bence