A Magyar Telekom október óta tette elérhető ügyfelei számára a céggel való együttműködés keretében, hogy online áruházukon keresztül minőségi, felújított készülékekhez férhessenek hozzá, kedvezményes áron.
Az együttműködéshez egy kampány is társult, ezzel együtt pedig olyannyira jól sült el a projekt, hogy a két vállalat most megerősítette kapcsolatát.
Ennek megfelelően az üzemeltető a következő hetekben további referenciákkal bővíti portfólióját, miközben továbbra is csak prémium minősítésű termékeket kínál.
A Romania-Insider.com cikke szerint az együttműködés kapcsán létrejött kampány ráirányította a magyar felhasználókat arra, hogy a vásárlási döntéseiket az ökológiai értékekhez igazodva hozzák meg.
Ez rávilágít arra, hogy a fogyasztói szokások megváltoztak: egy használt okostelefon megvásárlásával ugyanis akár 77-90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást és nyersanyag-kitermelést takaríthatunk meg.
A Recommerce Group októberben, az együttműködés kezdetén egy új irodát is nyitott Budapesten, ezzel Magyarország lett a 10. európai ország, ahol a cég jelen van, és a 3. kelet-európai ország, ahol helyi csapatokkal rendelkezik.
Óriási üzlet a telefon-újrahasznosítás: mindenki kaszálhat vele
A magyarok vásárlók a tavalyi év utolsó negyedévében 26 százalékkal többet költöttek felújított készülékekre, mint egy évvel korábban. A legtöbben Iphone-t vagy Samsung márkájú készüléket vettek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat