A magyar befektetők alapvetően konzervatívak: elsősorban stabil, alacsony kockázatú eszközökbe, például állampapírokba vagy ingatl ...
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Ganz 21 milliárd forintos beruházása háromszáz új munkahelyet hoz létre Tápiószelén. A külgaz ...
Kína gazdasága továbbra is komoly kihívások előtt áll az ázsiai ország elnökének szavai szerint, aki egyúttal felvázolta, milyen g ...
Sok munkavállaló úgy érzi, hogy a vezetője nem érti, mit tesz le az asztalra, ez a meg nem értettség pedig nemcsak a motivációt rombolja, hanem az innovációt és a teljesítményt is visszafogja.
Szerző(k): T. E.A vendéglátás olyan fenyegetéseknek volt kitéve az utóbbi években, mint például a Covid19-járvány, az emelkedő alapanyagárak, a rezsi növekedése vagy a munkaerőhiány. Az Economx új videójában az Eventrend Group tulajdonosaival beszélgettünk ezekről, illetve az ágazat jövőjéről.
Szerző(k): Faragó JankaA kvantumszámítástechnika a közeljövő egyik legígéretesebb technológiája, amely már most forradalmasítja a banki, energetikai és telekommunikációs szektort. A következő években várhatóan egyre több iparágban jelenik meg, megoldásokat kínálva a legösszetettebb problémákra is – mondta Bent Dalager, a KPMG Dánia innovációs és NewTech vezetője az Economxnak. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA Roland Berger kutatása szerint Dánia a világ egyik legdinamikusabb és leginnovatívabb országa. A skandináv országnak továbbra sem sikerült legyőznie Svájcot és Szingapúrt az innovációs rangsorban.
Szerző(k): H. B.