A The Predictive Index nevű HR platform jelentéséből kiderül, hogy
a dolgozók közel fele, 46 százaléka úgy érzi, a főnöke csak ritkán vagy egyáltalán nem látja, milyen értéket teremt a munkájával.
A júniusban közzétett amerikai felmérés 1000 munkavállaló válaszai alapján készült, és arra világít rá, hogy a vezetői figyelem hiánya komoly hatással van a munkahelyi hangulatra, írja a HR Dive.
Hosszú ideje a túlterheltséggel magyarázzuk a munkahelyi problémákat, de a valódi gond gyakran az, hogy az emberek úgy érzik, nem látják őket igazán
– mondta Matt Poepsel, a cég tehetségoptimalizálásért felelős vezetője. Szerinte ilyen helyzetekben csökken bizalom, megtorpan a fejlődés.
- A felmérésben megkérdezettek 44 százaléka arról számolt be, hogy lemaradt fizetésemelésről, előléptetésről vagy fontos projektekről, mert a főnöke félreértette a képességeit vagy a munkastílusát.
- Sokan, 48 százalék, azt is sérelmezték, hogy a teljesítményüket következetesen alulértékelik.
- A válaszadók 43 százaléka szerint a főnökeiktől kapott visszajelzések nem tükrözik azt, ahogyan ők saját magukat látják. A Z generáció körében ez az arány 54 százalék, és 62 százalékuk úgy érzi, hogy a róluk alkotott téves kép miatt rendszeresen elesnek munkahelyi lehetőségektől.
- A dolgozók 44 százaléka szerint a vezetők jobb képzése segítene csökkenteni a félreértéseket.
- 45 százalék szeretne gyakoribb és tartalmasabb visszajelzést.
- A Z generációs fiatalok 80 százaléka szerint a munkastílust feltérképező felmérések segítenék a jobb csapatdinamikát.
A hagyományos vezetői gyakorlatok miatt sok tehetség rejtve, a fejlődési lehetőségek pedig kihasználatlanul maradnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki