Elismerését fejezte ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Magyarországnak az Ukrajnából menekülők számára nyitott határpolitikája, valamint méltányos és hatékony menekültügyi rendszere miatt, ugyanakkor aggodalmának adott hangot, amiért véleménye szerint a magyar szabályozás az unión kívüli országokból érkezőket és az érvényes személyazonossági okmányok nélkülieket kizárja az ideiglenes védelmi rendszerből – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor nyomására levették az unió szankciós listájáról Kirill orosz pátriárkát.
Szerző(k): Tér DiánaElkerülhetetlennek tartja az orosz olaj, és végső soron a gáz importjának betiltását, de mielőbbi szigorítását Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
Szerző(k): Tér DiánaAz Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszűnteti Oroszország tagságát a szervezetben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOroszország kilép az Európa Tanácsból, a kontinens legfontosabb emberi jogi szervezetéből - közölte kedden az orosz külügyminisztérium. Az Európa Tanácsból való kilépéssel Oroszország felmondja a kontinens legfontosabb emberi jogi szerződését, az Emberi Jogok Európai Egyezményét is.
Szerző(k): Szabó DánielOroszország kilépett az Európa Tanácsból, az emberi jogokat felügyelő strasbourgi székhelyű szervezetből, megelőzve az ukrajnai inváziója miatti esetleges kizárását.Pjotr Tolsztoj, a tanács parlamenti közgyűlésében működő orosz delegáció vezetője a Telegram-csatornáján közölte, hogy átadta Szergej Lavrov külügyminiszter levelét, amelyben bejelentette Moszkva döntését.Az Európa Tanács február 25-én, egy nappal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, felfüggesztette tagságát. Hétfőn Denisz Smihal ukrán miniszterelnök sürgette a tanácsot, hogy zárja ki Oroszországot.
Szerző(k): Sasvári MarcellOroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) - jelentette be csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
Szerző(k): Tér DiánaOroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) - jelentette be csütörtökön az orosz külügyminisztérium. Az orosz diplomáciai tárca indoklásában azzal vádolta meg az EU és a NATO "Oroszországgal szemben barátságtalan" tagállamait, hogy "az ET, valamint a közös európai humanitárius és jogi térség tönkretételére irányuló politikát folytatnak".
Szerző(k): Csernátony Csaba