Napelemparkot adtak át a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. téglási telephelyén kedden; a 180 millió forintos beruházás egy több mint 1,6 milliárd forintos fejlesztés részeként valósult meg, amelyhez a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében összessen csaknem 780 millió forint támogatást nyújtott a kormány - közölte Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Szerző(k): Domokos ErikaCsongrád városának nettó 1087 forint köbméterenkénti áron szállít földgázt a következő gázévben az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Szerző(k): Németh GézaNem tudnak semmilyen megoldásra jutni az Európai Unió tagállamai a gázársapkáról. A kérdés olyan megosztóvá vált, hogy az Európai Bizottság vezette tárgyalások már teljes zsákutcának látszanak. Bár most már egy a magyar kormány és a Gazprom által javasolt megoldást is felvetettek a végrehajtó testületnek a Napi.hu információi szerint.
Szerző(k): Szabó DánielSzámtalan mód adódik majd az orosz olaj exportjára akkor is, amikor már érvényben lesznek az európai importkorlátozások. Logisztikailag bonyolultabbá válik a kivitel, de már látszik, hogy sokan nagy pénzt látnak a tengeri szállításban.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarországi erdőkben csak engedéllyel, saját szükségletre lehet tűzifát gyűjteni - idézi az MTI a Fatáj online faipari és erdészeti szaklap összeállítását.
Szerző(k): Csernátony CsabaMagyarország a következő mintegy harminc évben el kívánja érni, hogy az ország ne fogyasszon többet 3-4 milliárd köbméter gáznál évente, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel; 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen kitettsége a külföldről érkező gáztól - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter hétfőn Brüsszelben.
Szerző(k): EconomxA friss gazdasági adatok az amerikai és a globális növekedés lassulására utaltak, mivel a magasabb árak és kamatlábak a fogyasztói keresletet terhelik. Európa az Oroszországgal való gazdasági konfliktus kritikus szakaszába lép, Kína pedig egy ingatlanpiaci, pénzügyi és termelési válság veszélyes elegyétől szenved.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba látogat szerdán az osztrák kancellár, Karl Nehammer, hogy további földgázszállításról tárgyaljon - közölte a kancellár kabinetirodája hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel