A régióban hetek óta már legmagasabbak közé tartozik a magyarországi piaci üzemanyagár - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyeztetést hívott össze az energia-veszélyhelyzetről és a rezsicsökkentés megvédéséről Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentbe kedd reggel - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Szakértők szerint kérdés, hogy hogyan kell meghatározni a rezsicsökkentés árait, valamint hogy valóban a szankciók okoznak válságot.
Szerző(k): Szabó DánielNincs olyan, hogy piaci ár – mondta Holoda Attila energetikai szakértő a 24.hu-nak. Márpedig erre alapul majd az augusztus elsejétől beharangozott új szabályozás.
Szerző(k): Domokos LászlóAz olajárak hordónként 100 dollár felett maradtak, miután május óta a legnagyobb egynapos emelkedéssel zártak az árfolyamok. A kínálat szűkülésétől való félelem még a recessziós aggályoknál is erősebb. Az orosz nyersolaj-export viszont jelentősen visszaesett, mert Ázsiában is csökkent a kereslet az Uralra.
Szerző(k): Szabó DánielNémetország meghosszabbíthatja három megmaradt atomerőművének élettartamát - közölte hétfőn a gazdasági minisztérium, amit az orosz gáz esetleges leállítása miatt a közvélemény is támogat.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Bizottság hétfőn engedélyezte, hogy a Mol Nyrt. felvásárolja a lengyel Lotos Paliwa vállalatot, valamint zöld utat kapott az is, hogy a PKN Orlen felvásárolja a Normbenz Magyarországot és a Mol egyes magyarországi és szlovákiai eszközeit.
Szerző(k): Domokos LászlóAz orosz függőséget azzal akarja az Európai Bizottság enyhíteni, hogy jelentősen megnöveli az energiahordozók importját Azerbajdzsánból.
Szerző(k): Rácz GergőSok pénz ömlik az európai szélerőmű építési projektekbe, de az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez már ez sem elég. A RePowerEU tervek alapján a következő nyolc évben meg kellene háromszorozni az eddigi kapacitást. Ehhez a korlátozó szabályokat kellene megszüntetni.
Szerző(k): Vámosi Ágoston