Kedd reggel a West Texas Intermediate (WTI) ára mérséklődött, de a hétfői több mint 5 százalékos áremelkedés nagy részét nem tudta ledolgozni. Az emelkedés azután következett be, hogy Szaúd-Arábia Joe Biden amerikai elnök látogatását követően elutasította a termelés növelésére vonatkozó kötelezettségvállalást, és a Keystone kőolajvezeték mentén bekövetkezett fennakadás miatt a kanadai olaj amerikai finomítókba szállított mennyisége is visszaesett.  

A szeptemberi szállításra vonatkozó Brent-szerződések 0,5 százalékkal olcsóbbak, kedd reggel 105,76 dollárra csökkent hordónként az ICE Futures Europe tőzsdén.

Az olajpiacokon az elmúlt hetekben volatilis volt a kereskedés, mivel a befektetők a közelgő recesszióval kapcsolatos aggodalmakkal, a kereslet csökkenésével, valamint az erősödő dollár hatásaival szembesültek. Ugyanakkor az USA folytatja azt a tervét, hogy megpróbálja korlátozni az orosz nyersolaj (Ural) árát, hogy Moszkva ne jusson az ukrajnai invázió finanszírozásához szükséges pénzeszközökhöz.

Ihsan Abdul Jabbar iraki olajminiszter szerint a nyersolajjal az év hátralévő részében hordónként 100 dollár fölött kereskednek majd a piacokon. Azt várja, hogy az árak ezt követően is magasan maradnak, ami az OPEC+ számára a kereslet és a kínálat kezelését teszi szükségessé. Az OPEC és szövetségesei legközelebb augusztus 3-án üléseznek – írja a Bloomberg.

Vannak arra utaló jelek, hogy Oroszországnak egyre nagyobb gondot jelent a nyersolajexport Ázsiába történő átirányítása. A Kínába és Indiába irányuló szállítások csaknem 30 százalékkal csökkentek az invázió utáni csúcshoz képest. Az OPEC szerint csökkent is az orosz kitermelés.

Az emelkedő nyersolajárak növelik Oroszország exportvám-bevételeit, és részben ellensúlyozzák a nyersolajáramlás csökkenését – a nyersolaj exportvámjából származó becsült bevétel még mindig meghaladja a heti 160 millió dollárt. Mégis, bár ez a bevétel csaknem 25 százalékkal magasabb, mint közvetlenül az inváziót megelőzően, az áprilisi csúcsszinthez képest hasonló százalékos csökkenés tapasztalható – számoltak be elemzők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!