Egyszámjegyű áremelés várható az OTP Bank lakossági számlacsomagok díjainál.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 64 346,03 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott.
Szerző(k): EconomxJanuár végéig minden lakossági ügyfélnek meg kellett kapnia a banki díjösszesítőt, amely alapján érdemes elgondolkozni számlacsomag- vagy akár bankváltáson is. Nem egyszerű megtalálni az internetbankban ezt a dokumentumot, segítünk eligazodni.
Szerző(k): Horváth BalázsÉvek óta folyamatosan emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék, az idei évtől azonban már ötszámjegyű összeget kell fizetnie annak, aki nem biztosított.
Szerző(k): Zádori BenceHét százalékkal nőtt azoknak a munkáltatóknak az aránya, aki évente 400 ezer forint feletti cafeteriát adnak munkavállalóiknak. Fata László, a Cafeteria Trend szakértője azt mondta az Economxnak: a leggyakrabban adott béren kívüli juttatás idén is a Szép-kártya lesz.
Szerző(k): Koncsek RitaIndexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a vezető tőzsdék veszteséggel zártak.
Szerző(k): EconomxA biztosítások díja várhatóan 15-20 százalékkal emelkedik, de akár 50 százalékos növekedés is előfordulhat.
Szerző(k): Vermes ÁdámVegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn. Az arany ára unciánként 0,35 százalékkal (7,10 dollárral), 2058,70 dollárra nőtt.
Szerző(k): EconomxA szobafestők, klímások és a kőművesek több mint a dupláját keresik a Covid-járvány óta. Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, sőt néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Az alkalmazott szakmunkások keresete ezzel szemben reálértékben is csökkent, és végképp leszakadt a mesterekétől.
Szerző(k): Zádori Bence