Az idei évtől már havi 11 300 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie annak, aki nem biztosított. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint online, illetve átutalással is rendezhető a tartozás, valamint csekk formájában is.
Utóbbit a 1819-es számon hívható NAV Infóvonalon kérhetjük.
Ismertették, hogy a járulékot mindig a következő hónap 12. napjáig kell rendezni, vagyis a januári kötelezettséget február 12-ig kell. A járulék napi összege 380 forint, amennyiben azt nem a teljes hónapra kell fizetni.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot továbbra is azoknak kell megfizetni, akik nem biztosítottak, vagyis nem rendelkeznek munkaviszonnyal, illetve nem egyéni vagy társas vállalkozók, őstermelők valamint nem kapnak álláskeresési támogatást.
Jogosultak az ellátásra még a nyugdíjasok, a nappali tagozatos hallgatók és tanulók, a szociálisan rászorultak, illetve azok, akik valamilyen anyasági ellátásban részesülnek.
Évek óta emelkedik az összeg
Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege évek óta folyamatosan emelkedik, ám az elmúlt két évben emelkedett a legnagyobb mértékben: 2021-ben 8000 forintba került havonta, míg 2022-ben 8400-ba.
Ugyanakkor 2023-ban drámaian megnőtt, 9600 forintra, ez emelkedett meg az idei évtől 11 300 forintra.
Beteg gyerekek ellátása került veszélybe
Szentendre polgármestere levelet írt Gulyás Gergelynek, amiben a háziorvosi ügyeleti rendszer felülvizsgálatát kéri. Az új rendszerben Pomázról a szülőknek a beteg gyerekkel majd 40 kilométert kell autózniuk egy orvosi ügyeletre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle