A vállalat 2023-ban egy év alatt 23 százalékkal növelte nettó árbevételét. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a piaci vissazesés ellenére minden üzletágban sikerült növekedést elérni – mondta Nagy Ádám ügyvezető igazgató.
Szerző(k): H. B.Mintegy 337,5 millió eurós, azaz közel 135 milliárd forintos szabott ki az Európai Bizottság a Mondelez amerikai élelmiszergyártó nemzetközi nagyvállalatra.
Szerző(k): Z. B.Hiába fékezett le idén az infláció, nemcsak a magyarországi üzletekben, hanem a sokak által előnyösebbnek tartott ausztriai bevásárlásoknál is zsebbe kell nyúlni az alapvető termékekért. 2021-hez képest 43 százalékkal drágább az élelmiszer a sógoroknál.
Szerző(k): Thurzó KatalinElnökválasztás kezdődött az unió talán leginkább fenyegetett tagállamában.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsElsősorban a német baloldali politikusok szorgalmazzák, hogy ársapka kerüljön a népszerű ételre, a döner kebabra. A Die Linke nevű baloldali párt már konkrét összegeket is javasolt.
Szerző(k): H. A.Megakadt az infláció csökkenése, de a legnagyobb gond az, hogy innentől a bázishatások az áremelkedések mellett dolgoznak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz önkéntesek országszerte élelmiszer-adományozásra kérik a vásárlókat.
Szerző(k): T. E.Kedvezően alakulnak bizonyos mutatók, de az Economxnak nyilatkozó gazdasági szakértők szerint egyelőre még nem jelenthető ki, hogy jobban él a magyar társadalom, mint néhány évvel ezelőtt.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMárcius volt az első hónap 2022 szeptembere óta, amikor az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom növekedést mutatott éves összehasonlításban.
Szerző(k): Vermes Ádám