Csaknem 130 milliárd forintnyi bedőlt lakossági hitelállományt adtak el még tavaly is a bankok. Az egyszer már megsegített hitelesekkel türelmetlenek a hitelintézetek. A jól fizető adósok pedig igyekeznek mielőbb megszabadulni a tartozástól.
Szerző(k): Herman BernadettAz uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek kizárják az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződés visszamenőleges hatályú megsemmisítését - állapította meg az Európai Bíróság.
Szerző(k): Domokos LászlóA devizahiteles ügyfeleknek fontos kérdés elemzéséhez fogott hozzá a Kúria, grémium ugyanis az árfolyamkockázat ügyében kezdtek el vizsgálódni. Már bekérték azokat az ítéleteket, amelyekben az árfolyamkockázat érvénytelenségét mondták ki és valamilyen jogkövetkezményt is alkalmaztak - számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóÖsszesen 6,3 milliárd forintot kap a Nemzeti Eszközkezelő Zrt., hogy az utolsó körben befogadott ingatlanokat is megvásárolhassa. A programba bekerült adósok a hónap végéig levelet kapnak, hogyan vásárolhatják vissza az ingatlanjaikat.
Szerző(k): Herman BernadettEgy magyar magánszemély osztrák banktól vett fel devizahitelt, majd amikor nem tudott fizetni, a bank végrehajtást indított ellene. A magyar bíróság kimondta, hogy a hitelszerződés nem tartalmazta a thm-et, ezért az érvénytelen, így a végrehajtást fel kell függeszteni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magánszemély nem tartozik a banknak. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaAz elmúlt évben, amelyet a magyar kormány a családok évének minősített, több mint 3200 ingatlankiürítés történt, amelyek jelentős részében családok vesztették el lakásukat.
Szerző(k): Komócsin SándorAz UCB Ingatlanhitel Zrt. beolvad a Magyar Cetelem Bankba. A vállalatok tulajdonosa a francia BNP Paribas, a fúzió várhatóan március 31-én lesz.
Szerző(k): Herman BernadettCsaknem 1200 milliárd forintnyi egykori devizaalapú jelzáloghitel kamata változik három havonta a mai napig. A jegybank szeretné, ha ezeket hosszabb kamatperiódusúra váltanák ki a kockázatok csökkentése miatt - hiszen Európában és Magyarországon is megindulhat a kamatemelési ciklus a közeljövőben. Egyeztetés kezdődött a Magyar Bankszövetséggel, ami nehéz menetnek tűnik.
Szerző(k): Herman Bernadett