Megerősödve jött ki a koronavírus-járványból a Magyar Posta Zrt., a termékek és szolgáltatások értékesítésének nettó árbevétele elérte a 220,4 milliárd forintot az egy évvel korábbi 199,6 milliárd után.
Szerző(k): Szász PéterAz egyik legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart bejelentette, hogy bővíteni szeretnék a drónos kiszállítási szolgáltatásukat. Az eddigi tapasztalatok szerint a megoldás sikeres, az amerikaiak szívesen fizetnek 4 dollárt, hogy gyorsan, drónnal kapják meg a megrendelt terméküket. A rendszernek azonban vannak korlátai, főleg a hatályos jogszabályok miatt.
Szerző(k): Szász PéterMég az idén elkészül Zalaegerszegen a Magyar Posta új logisztikai üzeme, amely több százmillió forint értékű zöldmezős beruházásban épül. A több mint 2700 négyzetméter alapterületű üzemi területtel és csaknem 12 ezer négyzetméter külső burkolt területtel rendelkező depó év végétől működhet a zalai megyeszékhelyen.
Szerző(k): Szász PéterA UPS 2021 negyedik negyedévében 27,8 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 11,5 százalékos növekedés 2020 negyedik negyedévéhez képest - közölte a csomagszállító társaság kedden az MTI-vel. Az éves bevétel 15 százalékkal 97,3 milliárd dollárra nőtt.
Szerző(k): Domokos ErikaFolyamatosan bővül a magyarországi futárszolgáltatás piaca, főként az e-kereskedelem fejlődésére alapozva - mondta Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) főtitkára.
Szerző(k): Szász PéterA csomagszezon hajrájában mindenki, aki hadra fogható, feldolgoz vagy kézbesít a Magyar Postánál. Nem ritka, hogy adminisztratív munkakörben dolgozók és vezetők állnak be a legerősebb napokon segíteni a kézbesítésben.
Szerző(k): Tér DiánaJanuár 1-től Magyarországon is életbe lépnek a DHL új árai, amelyek a nemzetközi és a belföldi csomagszállítást is érintik.
Szerző(k): Tér DiánaKéshetnek az ajándékok karácsonykor, mert kevés a csomagolóanyag - hangzott el az RTL Híradóban.
Szerző(k): Szepesi Anita