Ahhoz hasonló válságot, mint amibe épp most lép bele a világ, még nem látott az, aki ma él - vélekedett Chikán Attila, az első Orb ...
A kormány magasról tesz az alapvető közgazdasági szabályokra, ami az álmos könyvek szerint nem ígér sok jót - derült ki az Orbán-k ...
Bár a makromutatók egy jó része elfogadható állapotban van, a folyamatok megalapozottságát illetően már merülnek fel kérdések. Öss ...
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ALTEO Group idei első félévét, egyebek közt az új befektetések megkezdése határozta meg, amelyek sorában egy nemzetközi szinten is úttörőnek számító projekt van folyamatban - magyarázta féléves értékelőjében Ifj. Chikán Attila vezérigazgató. Kiderült az is, hogy a vállalat masszív forgalomnövekedés mellett miért termelt a tavalyi első félévinél kevesebb EBITDA-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vállalat március 30-i, több mint 2 milliárd forint összértékű zártkörű kötvénykibocsátása jelentős túljegyzéssel zárult,
Szerző(k): Papp ZsoltAz első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint nem lehetséges, hogy 2024-ben veszteség nélkül rendezzük olimpiát, hibátlannak és értelmesnek tartja a Momentum népszavazási kezdeményezését, a Magyarországi korrupció pedig nagyon elkeseríti.
Szerző(k): Index.huA magyar gazdaság rosszul teljesít, a leggyengébb pont a kormányzati intézményrendszer. A fordulat bázisa a kkv-szektor lehet, az eszköze az oktatási szakképzési rendszer átalakítása, ám nem a kormány által jelenleg erőltetett irányba – fogalmazott előadásában Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) egyetemi tanára a Váradi András Alapítvány konferenciáján.
Szerző(k): Papp Zsolt