A kabinet az állami alkalmazottak számának csökkenését tűzte ki célul. Ezt kettős fegyver lehet, hiszen ennek segítségével csökkentenék a bürokráciát, valamint enyhítenék a versenyszférában megjelenő munkaerőhiányt. A Policy Agenda a tavalyi költségvetési zárszámadás alapján ugyanakkor megállapította, hogy az állami szféra nem csökken, hanem növekszik.
Szerző(k): EconomxBárki alakít is kormányt 2018-ban, a megtett bürokráciacsökkentő intézkedéseknek köszönhetően egy versenyképesebb és karcsúbb állammal szolgálhatja majd a közjót és a vállalkozásokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Pakson.
Szerző(k): MTISemmi perc alatt több tízezren írták alá azt a petíciót, amely elítéli, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság előző elnöke a Goldman Sachs bankháznál vállalt munkát. A tiltakozók Barroso uniós nyugdíjának és tiszteletbeli címeinek felfüggesztését követelik.
Szerző(k): EconomxSzeptember első felében kerülhet a kormány elé az újabb közigazgatási díjmérséklés és bürokráciacsökkentés ügye – írta a Magyar Idők.
Szerző(k): EconomxA gazdasági növekedés lehetőséget ad arra, hogy a bürokráciában dolgozók létszámát csökkentsék, az onnan kikerülők elhelyezkedhessenek a versenyszférában - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán az M1-en.
Szerző(k): MTIAz Európai Parlament elfogadta azt az Európai Bizottság által javasolt rendeletet, amelynek köszönhetően egyebek között az olyan hivatalos iratoknál, mint a születési, házassági anyakönyvi kivonat vagy erkölcsi bizonyítvány, megkönnyítik az eredetiség igazolását.
Szerző(k): EconomxA kormány 2010-2012-ban kreatívabbnál kreatívabb ötletekkel állt elő új adónemek bevezetésében, ám a most nyilvánosságra hozott kormányzati ábra szerint feleslegesen. Az adóbevételek háromnegyede három adóból folyik be, míg a kiadási oldal jóval kiegyensúlyozottabb.
Szerző(k): Papp ZsoltŐsztől kezdődhet az állami cégek létszámának áttekintése a bürokráciacsökkentés jegyében - derült ki Csepreghy Nándor mai beszédéből.
Szerző(k): MTI-Eco