A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoVesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): MTIAz MNV Zrt. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Avtv.) 3. § 5. pontja és 26. § -a, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (Vtv.) 5. § (1) bekezdésében foglaltak alapján - a közelmúltban kézhez vett, nagyszámú megkereséseknek is eleget téve - a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi a korábbi kormány idején a Budapest Airport Zrt. privatizációja során kötött szerződések másolatait.
Szerző(k): InforádióA mai nappal a Budapest Airport hivatalosan is bejelentette, hogy csoportos létszám leépítésbe kezd a Malév csődje miatt. Az elbocsátásokról a repülőtér üzemeltetője értesítette a munkaügyi központot és egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel.
Szerző(k): NAPINapokon belül elrendelheti a bíróság a Malév felszámolását, ha döntés születik a légitársaság fizetésképtelenségéről - közölte Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli vagyonfelügyelője.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoA The Wall Street Journal című amerikai és a Financial Times című brit lap csütörtökön a Malév csődjével kapcsolatban jelentetett meg cikket, míg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap az EU-s nyomással összefüggésben közölt írást.
Szerző(k): NAPIMagyarország folyamatosan tárgyal annak érdekében, hogy csökkentse a Budapest Airport üzemeltetője, a Hochtief által esetlegesen támasztott, a Malév összeomlása miatt felmerülő, a költségvetést is érintő lehetséges kártérítési igényt.
Szerző(k): NAPIFolyamatosak a tárgyalások a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelésére a minisztérium és a Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai képviselőivel.
Szerző(k): MTI-Eco