Nem tétlenkedik az orosz reformbizottság új tagja, Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter, miután bemutatta készülő javaslataik fő elemeit felszólította Vlagyimir Putyin államfőt, hogy az ország gazdasági érdekeit szem előtt tartva enyhítsen a geopolitikai feszültségeken.
Szerző(k): EconomxTörténetének eddigi legnagyobb összegű bírsága kiszabására készül az EU. A kamiongyártó cégeknek azért kell bűnhődniük, mert kartelleztek, áraikat rögzítették és késleltették az új, környezetbarátabb kibocsátást eredményező technikák bevezetését - értesült a Financial Times.
Szerző(k): EconomxNincs információ arról, hogy Magyarországon konkrét terrortámadást terveznének - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, részben zárt ülése után a sajtónak.
Szerző(k): MTIAz MSZP, az LMP és a Jobbik együtt kezdeményezte parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására, a házszabály szerint kötelező lesz a bizottság felállítása.
Szerző(k): Németh GézaBrit szakértők szerint az Iszlám Állam rendszeresen kihasználja az iraki jegybank különböző pénzpiaci műveleteit, s így havi mintegy 25 millió dolláros bevételre tehet szert - írja a CNBC.com.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén támogatta a postai szolgáltatásról szóló törvény módosítására tett javaslat tárgysorozatba vételét.
Szerző(k): MTI-EcoNapirendre tűzi a Századvég-ügyet következő ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - közölte a testület szocialista elnöke vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): MTINem az Európai Bizottság és a tagállamok, hanem az egyes tagállamok között van konfliktus a jelenlegi migrációs válság kezelését illetően - mondta Navracsics Tibor oktatási, kulturális, ifjúságpolitikai és sportkérdésekben illetékes uniós biztos az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.
Szerző(k): MTI