A dm Magyarország 103 milliárd forintos forgalommal zárta a szeptember 30-án zárult gazdasági évét, ez több mint 10 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta a drogérialánc az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országgyűlés kedden elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2017-es beszámolóját és határozatot hozott arról, hogy az ÁSZ megállapításainak legyen nagyobb ráhatása az egyes szervezetek belső ellenőrzésének eredményességére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2017. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA G7 úgy tudja, hogy felszámoljak a Bp 2017 nonprofit Kft-t, amely a tavalyi vizes világbajnokságot szervezte. A vállalat viszont 34 milliárd forintot költhetett el, miközben ennél kevesebbet, csak 1 milliárdot neki az állam. Így nem marad más, mint a felszámolás.
Szerző(k): Szabó DánielA Pátria Nyomda tavaly 7,2 milliárd forintos forgalmat bonyolított, idén pedig további 5-10 százalékos bővülésre számítanak, a társaság adózás utáni eredménye a 2017-es üzleti évben megközelítette a 250 millió forintot - mondta Simon László, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA jelentős kiskereskedelmi láncok közül utolsóként múlt héten az Auchan is leadta 2017-es beszámolóját, így már teljes képet lehet alkotni a vállalatok legutóbbi évéről. A G7.hu megvizsgálta, hogyan alakultak az átlagfizetések azoknál a láncoknál, amelyek jelentős részben élelmiszert árulnak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége 5,5 százalékkal, 233 millió euróra emelkedett az idei fél évben - áll a cégcsoportnak az MTI-hez eljuttatott jelentésében.
Szerző(k): Szabó DánielA Rába csoport 639,2 millió forint adózott nyereséget ért el 24,477 milliárd forint árbevétel mellett 2018 első fél évében, a profit 10,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az árbevétel 13,2 százalékkal nőtt - közölte a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Szerző(k): K. Kiss Gergely