belgium

08.
28.
12:52
Még évekig maradnak a katonák Belgium közterein

Még évekig maradnak a katonák Belgium közterein

Úgy készülnek a belga fegyveres erők, hogy 2020-ig biztosan folytatódni fog a katonai járőrözés az ország közterein - közölte Marc Thys vezérőrnagy a De Standaard című helyi napilapnak adott hétfői interjújában.

Szerző(k): Domokos László
07.
17.
07:57
Lóhúsbotrány: 65 embert tartóztattak le

Lóhúsbotrány: 65 embert tartóztattak le

Hatvanöt embert tartóztattak le Spanyolországban az európai lóhúsbotrány miatt - jelentette az AP az Index szerint. Az Europol szerint nyolc nemzet hatóságai működtek együtt az ügyben.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
07.
16.
13:52
Egyen tücsköt marhahús helyett!

Egyen tücsköt marhahús helyett!

Az utóbbi időben több olyan hír is napvilágot látott, miszerint a jövőben rovarokkal váltanák ki a sertés, vagy épp a marhahúst a szakemberek, mivel a rovarokat kevesebb környezetterheléssel lehet tenyészteni, mint a fent említett jószágokat. Úgy tűnik, ez nem is olyan távoli jövő. Brüsszelben már meg is kezdték a rovarfarmok kialakítását - írta a magro.hu.

Szerző(k): Domokos László
07.
06.
12:04
Komoly terrortámadásra készülhetnek Európában

Komoly terrortámadásra készülhetnek Európában

A belga államügyészség szerint az elmúlt napok sikeres rendőrségi akciói miatt a terroristák sarokba szorítva érezhetik magukat az országban, ami újabb terrorcselekmények elkövetéséhez vezethet, a tavaly márciusban, két helyszínen elkövetett brüsszeli merényletekhez hasonlóan.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
07.
03.
13:52
Kemény lépésre készül Belgium

Kemény lépésre készül Belgium

A belga közlekedési miniszter javaslata alapján 100 eurós büntetést kellene fizetniük azoknak, akik a vasútállomásokon hagyják csomagjaikat - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

Szerző(k): Szász Péter
06.
12.
06:40
Hamis papírokkal akart átjutni a határon - elkapták

Hamis papírokkal akart átjutni a határon - elkapták

Más nevére szóló személyi igazolvánnyal próbált átcsempészni Lökösházánál a határon egy török származású belga állampolgár egy török férfit - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este a rendőrség honlapján.

Szerző(k): Szepesi Anita
05.
29.
20:45
Kiakadt a belga királyi család a Burger King reklámján

Kiakadt a belga királyi család a Burger King reklámján

A belga királyi család felszólította a Burger King gyorsétteremlánc belgiumi részlegét, hogy állítsa le a Fülöp király fényképével illusztrált reklámkampányt - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
05.
22.
12:20
Szigorítás a Belgiumba utazóknak

Szigorítás a Belgiumba utazóknak

Biztonsági beléptetőkapukat szerelnek fel a nemzetközi viszonylatokban közlekedő vonatok peronjaira Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
03.
23.
15:05
Járókelők közé hajtott egy autós Antwerpenben

Járókelők közé hajtott egy autós Antwerpenben

Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

Szerző(k): Szász Péter