Ha csökken a forgalom, kevesebb a baleset is az utakon. A külföldi biztosítók már elkezdtek pénzt visszaosztani az ügyfeleknek, Magyarországon viszont csak a durva ütemű kgfb-díjemelkedést tompíthatja valamelyest a kijárási korlátozás - mondják a szakértők. A gyenge forint miatt az importalkatrészek ára ugyanis tovább emelkedik.
Szerző(k): Herman BernadettMárciusban közel 30 százalékkal esett vissza az e-matrica rendszerbe tartozó személygépjárművek forgalma a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint. A forgalomcsökkenés mértéke a tehergépjárművek esetében 1 százalékos volt.
Szerző(k): Szász PéterEgy rövid és parttalan vita után a kormány hétfőtől ingyenessé tette a parkolást az egész országban. Ennek eredményeképpen nőtt a forgalom, és sokan a szabályokat sem tartják be. A döntés ráadásul nem is népszerű.
Szerző(k): Szász PéterSzakértői becslés szerint több mint százmilliárd dollár (legalább 338 500 milliárd forintos) bevételkiesést szenvedhetnek el az autógyártók, ha nem tudják újraindítani a termelést április végéig az új koronavírus által okozott járvány miatt Európában és Észak-Amerikában leállított gyáraikban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielJelentős romlás következett be a német autóipar üzleti kondícióban és kilátásaiban a koronavírus-járvány miatt a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének a felmérése szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKomoly vita alakult ki az elmúlt napokban a kormány és az önkormányzatok között, hogy a fizetős parkolás eltörlése inkább szolgálja a járványügyi védekezést, vagy éppen hátráltatja azt. Orbán Viktor miniszterelnök egy rendelettel tett pontot az ügy végére: mától sehol sem kell fizetni. Eközben az autópályadíjak eltörlése fel sem merült.
Szerző(k): Szász PéterAz év első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 20,6 százalékkal csökkentek a BMW konszern eladásai a cég hétfői bejelentése szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMinden idők legnagyobb rekordját érte el az elektromos autók eladási aránya Németországban. Kár, hogy ezt a brutálisan befékező piacon sikerült produkálni.
Szerző(k): Szabó M. István