Egyre több jóslat lát napvilágot arról, hogy milyen nyomot hagy majd a hétköznapokon a jelenlegi krízis azután is, hogy a koronavírus-járványt sikerül megfékezni és elvileg minden visszatérhet a rendes kerékvágásba. Lapunk annak járt utána, hogy a vírus miként hat a magyar újautó-kereskedelemre rövid és hosszabb távon. Kellenek egyáltalán szalonok a jövőben, vagy elég szervizpontokat fenntartani? Lesz akkora bukás, mint a 2008-as válság után és mennyivel drágultak idén az új autók?
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány gazdaságra mért ütése miatt több mint 400 főtől szabadult meg az egyik legnagyobb budapesti szolgáltató központ, az Avis Budget Group BSC Kft. A Pénzcentrumnak a cég londoni központja elárulta, igyekeznek majd segíteni a távozó kollégákat, de kénytelenek voltak meghozni a döntést, mert olyan kihívásokkal kell megküzdeniük - ahogy az egész iparágnak is -, amelyekkel még soha.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége a szerdai ülésén úgy döntött, hogy egy hónappal, május 31-ig meghosszabbítja a hazai versenyek megrendezésére vonatkozó tiltását.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMiközben a kínai autóeladások 43 százalékkal csökkentek márciusban, a Teslákra meglehetősen nagy az igény.
Szerző(k): Csernátony CsabaA koronavírus-járvány februárban még nem jelentkezett az iparban, de a tisztított adatok szerint mérsékelt volt a tempó.
Szerző(k): Csernátony CsabaA használtautó-kereskedők csaknem kétharmada szembesül azzal, hogy bevételei legalább 75 százalékkal esnek vissza a koronavírus-járvány miatt életbe lépett veszélyhelyzet miatt – derül ki a JóAutók.hu felméréséből.
Szerző(k): Szász PéterA június 28-ra tervezett Forma-1-es Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.
Szerző(k): Domokos LászlóA rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket - közölte vasárnap Berzai Zsolt alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője.
Szerző(k): Csernátony Csaba