Elutasította az alkotmánybíróság Calin Georgescu fellebbezését a romániai alkotmánybíróság, ezzel pedig eldőlt: nem indulhat az elnökválasztáson.
Szerző(k): Z. B.Brutális gazdasági megszorító csomag, amely a lakosság szinte minden rétegét sújtja, megfűszerezve a több frontos politikai krízissel, és akkor ott van még a külpolitikai sakk-matt, amit Trump érkezése hozott a románoknak. Egy európai polikrízis látlelete az Economxen.
Szerző(k): Hercsel AdélAlkotmányijogi panaszt nyújtott be a kiskorú diák a tavaly szeptemberben bevezetett, telefontilalomról szóló kormányrendelettel szemben.
Szerző(k): Z. B.Megjelent a rendelet, 855 önkormányzatra szab ki szolidaritási hozzájárulást a kormány. Budapestnek 89 milliárdot kellene fizetnie.
Szerző(k): T. E.Dúl a háború a kormányfő és az alkotmánybíróság között: Donald Tusk nem ismeri el az alkotmánybíróságot és a testület átalakítását tervezi, mire az alkotmánybíróság elnöke államcsínnyel vádolta meg a miniszterelnököt. Az ügyészségi eljárást már el is indították.
Szerző(k): G. É.Májusban dőlhet el, a Vlagyimir Putyin orosz elnököt „hazafinak és vezetőnek” nevező Calin Georgescu lesz-e az új államfő Romániában. Jelen állás szerint ő vezeti a népszerűségi rangsort. Addig azonban még a diszkvalifikálása mellett is dönthetnek a hatóságok a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA december elején hadiállapotot elrendelő Jun Szogjol őrizetbe vételére kértek bírósági végzést az ország bűnüldöző hatóságai.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA dél-koreai gazdasági és pénzügyminiszter, gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes lett az ország új megbízott elnöke. Csve Szangmok a kialakult zűrzavart szeretné mihamarabb csökkenteni a kormány működésében.
Szerző(k): L. K.