Georgescu azt próbálta meg elérni, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) döntését érvénytelenítsék, amely alkotmányos és formai kifogásokra hivatkozva utasította el jelöltségét. Ezzel egyébként Emberi Jogok Európai Bíróságnál is fellebbezett a politikus, ám ott sem álltak mellé.
A Transtelex azt írja, hogy a tárgyalás ideje alatt az alkotmánybíróság épülete előtt gyülekeztek Georgescu hívei, ahol fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. A hatóságok fenntartották a fokozott készültséget, hogy a vasárnapihoz hasonló erőszakos cselekményeket elkerüljék.
Ezzel a döntéssel már biztossá vált, hogy Calin Georgescu nem indulhat a májusi elnökválasztáson, és már jogi úton sincs lehetősége megtámadni a döntést.
A lap szerint a határozat jogi és politikai szempontból is jelentős, hiszen megerősíti a választási testületek jogkörét, ugyanakkor precedensértékű lehet a jövőbeni jelöltállításoknál. Georgescu támogatói várhatóan folytatják a tiltakozásokat.
Hiába vitték kihallgatásra, már most Georgescu a befutó
Az Inscop közvélemény-kutató vezetője szerint a következő hetekben kiderülhet, hogy az emberek mennyire bíznak Calin Georgescuban. Romániában december 6-án az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amelyet Georgescu nyert meg. A Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő