Az nem meglepő, ha egy ellenzéki politikus szerint bajok vannak a kormányzással, az már nem ennyire gyakori, hogy valaki egyenesen gazdasági összeomlást vizionál azt kockáztatva, hogy ha nem jön be a jóslata, akkor hoppon marad.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy tűnik, Aleksandar Vučić szerb államfő egyik kedves elfoglaltsága, hogy időnként azzal sokkolja hallgatóságát, hogy november elejétől nem jut az ország orosz olajhoz. Legújabb riogatására több szakértő is kétkedve reagált.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbia kész saját kezébe venni a koszovói szerbek megvédését, ha erre a katonai szövetség nem képes, vagy nem hajlandó.
Szerző(k): Rácz GergőSzerbiában ugyan két számjegyű béremelést ígért az ország elnöke a tanároknak, ám ha megkapják, még akkor is olyan fizetésért kellene kiállniuk diákjaik elé, ami a legenyhébb hasonlattal élve is igencsak sovány.
Szerző(k): Komócsin SándorKoszovó kormánya egy hónappal elhalasztotta az új törvényének bevezetését, ami miatt a hétvégén fegyveres konfliktus alakult ki az ország szerb határán. Egyelőre úgy tűnik elállt a veszély és nincsenek áldozatok, de az most már kétségtelen hogy lövöldöztek és a NATO továbbra is feszülten figyeli az események alakulását.
Szerző(k): Sasvári MarcellA NATO koszovói erői (KFOR) már vasárnap közölték, hogy készek beavatkozni, ha a stabilitás veszélybe kerül Koszovó északi településein a szerb határon történt állítólagos konfliktusok után. A bejelentést azután tették, hogy a szerb-koszovói határon a minap légiriadók figyelmeztettek a veszélyre.
Szerző(k): Sasvári MarcellAleksandar Vučić, Szerbia államfője arra vállalt kötelezettséget, hogy a lakossági gáz ára országában legfeljebb tíz százalékkal fog emelkedni, igaz, ennek az az ára, hogy télen takartékoskodásra lehet szükség.
Szerző(k): Komócsin SándorA szerbek többsége elutasítaná az Európai Uniós tagságot - derül ki abból a felmérésből, amely szerint a szerbek továbbra is Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök mellett állnak, még akkor is, amikor a szerb nemzet csatlakozni szeretne a blokkhoz.
Szerző(k): Szabó Dániel