A dél-koreai SK Innovation akkumulátorüzletága az amerikai támogatásoknak is köszönhetően komoly nyereséget ért el. Ugyanakkor azt a cég is tudja, hogy az amerikai vámokkal kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is aggodalmat okoznak a piacon.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA szlovén Andrada sóskúti akkumulátor-hasznosító telephelyén tavaly nyáron belső források szerint tesztüzemet indítottak a nehézkesen összeszerelt gépsoron, amelyből jelentős mennyiségű grafitpor szivárgott ki. A próbaüzemről a hatóságokat nem értesítették, a cég pedig jelenleg sem rendelkezik érvényes hulladékgazdálkodási vagy telepengedéllyel.
Szerző(k): T. E.A székesfehérvári gyártású, teljesen elektromos, akkumulátoros Ikarus 80e midi modell hamarosan először áll forgalomba külföldön, ezzel újabb mérföldkőhöz érkezik a magyar villanybusz-export.
Szerző(k): T. E.Shen Feng az Indexnek elmondta, hogy továbbra is a helyi munkaerő alkalmazására fognak törekedni. A debreceni gyár vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb vizet és energiát használnak majd.
Szerző(k): Gulyás ÁbelBangladesben virágzik egy újfajta közlekedési mód, ami megkönnyíti a riksások életét. Ennek a technológiának azonban hátrányai is akadnak, amiket nehéz kiküszöbölni.
Szerző(k): Benkó EszterMiközben a tavalyi évhez viszonyítva majd 4,5 százalékkal csökkent az Európában forgalomba helyezett új autók aránya júniusban, addig a kínai márkák értékesítései radikálisan emelkedtek.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA kínai cég jó eséllyel idén túlszárnyalja a Teslát az elektromosautó-értékesítésben; előnyét az alacsonyabb árakra, a hibridekre és a teljes gyártási kontrollra alapozza.
Szerző(k): T. E.Nem zárt valami kecsegtető eredménnyel a német autómárka, legalábbis autóeladások terén produkált már szebb számokat is a vállalat. Csupán Európában tudta valamelyest növelni az értékesítését.
Szerző(k): S. Z.