Amerikai vadászrepülőgépekkel erősíti hadseregét Románia. Az ország védelmi minisztere szerint a háború már az ajtón kopogtat.
Szerző(k): Zádori BenceFeloldotta a házi őrizetet, és hatvan napra hatósági felügyeletet rendelt el pénteken a bukaresti táblabíróság a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolt Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan ügyében.
Szerző(k): Varga CsengeŐsszel indul a budapesti közvetlen járat a brassói nemzetközi repülőtérről – jelentették be az erdélyi légikikötő üzemeltetői.
Szerző(k): Varga CsengeA milliárdos influenszer testvérek, Andrew és Tristan Tate továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat: 5 millió dollárra perelték a nőt, aki azt állította, hogy a Tate testvérek akarata ellenére tartották fogva őt Bukarestben.
Szerző(k): Fogarasi KittiAz esetről egy közösségi portálon közzétett, néhány óra alatt több ezer felhasználó által megosztott videóból szerzett tudomást a közvélemény.
Szerző(k): Varga CsengeMegduplázódott a hétvégi forgalom a román határokon a tavalyi évhez képest.
Szerző(k): Varga CsengeHalálos áldozatokat is követelt a vihar Romániában, ahol – a keddi pusztító zivatarok után – szerdán újabb vihar söpört végig több erdélyi megyén.
Szerző(k): Varga CsengeMagyarország tiszteli Romániát, Brüsszel nem támogatni, hanem megszervezni akarja a migrációt, ha a baloldal lenne hatalmon, akkor már magyar katonák lennének a fronton. Orbán Viktor tusványosi beszédéről, a migrációhoz való brüsszeli hozzáállásról és a háborúról is beszélt a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Szerző(k): Economx