Magyarország vezeti a tüdőrák halálozási statisztikát, de a betegség már nem egyenlő egy halálos ítélettel, mondta Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója egy háttérbeszélgetésen. A betegség szokatlan tünetekkel jelentkezhet, és már nem csak a dohányosokat érinti leginkább.
Szerző(k): Koncsek RitaAz összes OECD-ország közül a legnagyobb negyedéves csökkenést, 1,3 százalékosat Írországban jegyezték föl.
Szerző(k): EconomxLeporolnák a kormány berkeiben az EU minimumadó megállapodásának lehetőségét. Az Egyesült Államoknak a vonatkozó megállapodásból való kilépése után célszerűnek látják felmelegíteni ezt a témát.
Szerző(k): S. Z.A magyar oktatás és az egészségügy messze az átlag alatt van, de kormányablakokkal tele az ország, írja a világszervezet.
Szerző(k): EconomxIgazán távol állnak egymástól az OECD országai - az inflációt tekintve. A törököket még mindig nyomja 44,4 százalék, míg a svájciak vagy például a Costa Ricán élők nem is érzik, hogy létezik, meg sem közelíti az 1 százalékot.
Szerző(k): EconomxElindított egy plakátkampányt is az orvosi kamara, 350 falragasz kihelyezésére volt szerződésük, de csak 70 plakátot tudtak kihelyezni, mert a plakátcégek az utolsó pillanatban visszaléptek, mondta Álmos Péter, a MOK elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaAz OECD legfrissebb rákügyi országprofilja szerint a daganatos betegek halálozása 32 százalékkal meghaladta az uniós átlagot, lakosságarányosan kevés a CT- és az MR-készülék, és a gyermekkorú rákbetegek száma is Magyarországon a legmagasabb.
Szerző(k): Koncsek RitaNyolc uniós országban már csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők száma.
Szerző(k): Economx