A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában élőben elmondta, nem szabad elfelejti azt, hogy 2012-től számítva csak most volt reálbércsökkenés. A kormányfő abban bízik, hogy a második félév korrigálja az első félév kedvezőtlen gazdasági adatait.
Szerző(k): EconomxMiközben Európa-szerte korlátozásokat vezetnek be a turisták zajszennyezése, anyagi vagy egyéb károkozásai miatt, Magyarországon egyelőre nincsenek ilyen intézkedések. Pedig a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint nem ártana kicsit odalépni, főleg abban az esetekben, mikor nemzeti érték vagy a lakosok nyugalma sérül. Utóbbira példaként a fővárosi bulinegyedként ismertté vált területeket említette.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennHa belátjuk, hogy nem tudunk mindent, bölcsebbek leszünk, mint Biden és kormánya vagy Pressman nagykövet – mondta a Mandiner szerint Tucker Carlson a magyar miniszterelnök politikai igazgatójával folytatott beszélgetésen Budapesten.
Szerző(k): EconomxBékés és Jász-Nagykun-Szolnok megyék határán rengett föld.
Szerző(k): Károly Gábor15 uniós tagállam képes volt emelni a bruttó hazai terméket és csökkenteni a károsanyagkibocsátást, Magyarországnak ez sem sikerült.
Szerző(k): EconomxKét arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett Magyarország csapata a Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad), ez minden idők legjobb magyar szereplése - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
Szerző(k): EconomxJúlius 18-án megszűnt a fekete-tengeri gabonaszerződés, az OTP Agrár szakértői emiatt újabb globális élelmiszerár növekedést vetítenek előre. Az egyezmény keretein belüli export az elmúlt hónapokban fokozatosan csökkent.
Szerző(k): Zádori BenceRengeteg vendégmunkás érkezésére számíthatunk a következő években.
Szerző(k): Fogarasi Kitti