Dunaújváros egykori polgármestere, az MSZP volt országgyűlési képviselője váratlanul hunyt el.
Szerző(k): Szabó DánielFeljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári megtakarítását - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Állami Számvevőszék (ÁSZ) tájékoztatása szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is működéséhez a jogszabályt megsértve jogi személytől tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar emberek többsége változásra vágyik, ezért létre kell hozni a változást akarók szövetségét, mert "a többség nem lehet ellenzékben" - mondta el szerdai beszédében Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Szerző(k): Szabó DánielAz MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg Molnár Gyula pártelnök, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság.
Szerző(k): Domokos LászlóMegvan a három legmagasabb minimálbér-emelésre vonatkozó ajánlat az országgyűlési választásra készülő pártok részéről - összegezte a hrportal.hu. Nem a kormánypártoké a legalacsonyabb mértékű javaslat. Mutatjuk, mit kínál a politika.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA korábban folyósítottól eltérő mértékű, a kisnyugdíjasok felzárkózatását célzó speciális kiegészítés bevezetésére nyújtottak be törvényjavaslatot „13. havi külön juttatás” néven az MSZP képviselői.
Szerző(k): K. Kiss Gergely