Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.
Szerző(k): Szepesi AnitaHatáridőben megküldték intézkedési tervüket az Állami Számvevőszéknek azok a pártok, amelyek ellenőrzését január elején zárta le az ÁSZ - közölte a szervezet főtitkára, Holman Magdolna az MTI-vel pénteken.
Szerző(k): Szabó DánielVáltoztatást fogadott el a területrendezési javaslaton a törvényalkotási bizottság - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielItt az ideje szövetségre lépni, és elindítani a változást - mondta az MSZP szombati országos kampánynyitó kongresszusán a szocialisták, a Párbeszéd és a Liberálisok miniszterelnök-jelöltjévé választott Karácsony Gergely az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElfogadta az MSZP kongresszusa szombaton a szocialisták és a Párbeszéd megállapodását a 2018-as országgyűlési választásra, amelynek értelmében a két párt közösen indít képviselőjelölteket, közös listán indul és miniszterelnöknek Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét ajánlja a választóknak.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgyetlen kivétellel csak ellenzéki képviselőket büntetett ebben a parlamenti ciklusban Kövér László házelnök, a leggyakrabban az LMP-s Szél Bernadettet utasította rendre - írja az ATV.hu.
Szerző(k): Szabó DánielPénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a volt politikus ügyében hozott adóhatósági határozatot - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormánynak folyamatosan el kell számolnia az adófizetők felé a gazdálkodásáról - állította a Publicus korrupcióról szóló felmérésében tízből nyolc megkérdezett, tízből hét pedig úgy látja, hogy a közbeszerzések többsége nem tisztességes és előre le van játszva. A válaszadók többsége szerint a választók jogosan várják el a kormánytól, hogy ingyenes és magas színvonalú legyen az egészségügy, és a közoktatás.
Szerző(k): Szepesi Anita