Ötezer-egyszáz forinton indult a Waberer's-részvénysztori, a kurzus 3 évvel később annak tizedére esett, de talpra lehetett állni: most újra az 5000 forintos szint közelében van az árfolyam.
Szerző(k): Sárosi ViktorMinden jól és vidáman indult a Budapesti Értéktőzsdén, aztán délutánra ez az illúzió is szertefoszlott: a Richteren kívül minden vezető részvény veszített értékéből.
Szerző(k): Z. B.Jó hatással lehet a pesti kereskedésre az amerikai bíróság döntése.
Szerző(k): EconomxVegyesen teljesítettek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén. A részvényeket főként az OTP húzta fel.
Szerző(k): Z. B.A pesti börze főbb részvényei vegyes képet mutatnak a keddi napzáráskor.
Szerző(k): S. Z.Egyelőre nem fitogtatja erejét a hazai index.
Szerző(k): EconomxA pesti börze főbb részvényei erősödéssel zárták a hét első napját, miután az amerikai elnök egy időre megkegyelmezett az EU exportpiacának.
Szerző(k): S. Z.A versenyképesség nemcsak lehetőség, hanem túlélési feltétel, anélkül nem lesz jövőnk – hangsúlyozta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az iparkamara Termelékenységi konferenciáján. Szerinte a gazdaság jövője azon múlik, hogy képesek vagyunk-e javítani a hatékonyságon, a képzés színvonalán és az innovációs képességen.
Szerző(k): Károly Gábor