Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint valamilyen formában velünk maradhatna az árrésstop intézménye, nemcsak az árak csökkenése, hanem a kivezetés kockázata miatt is. A közgazdászprofesszor viszont úgy látja, indokolt a szabályozást a lakáspiacra és az építési anyagokra is kiterjeszteni.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA pesti börze csökkenéssel zárta a szerdai napot: a Mol, az OTP, a Magyar Telekom és a Richter részvényei is gyengültek.
Szerző(k): S. Z.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2025 első negyedévében a magyar gazdaság a korábban vártnál kedvezőtlenebbül teljesített. A külügyminiszter szerint erre megoldást jelenthet, hogy a BMW és a CATL termelése hamarosan megkezdődik, illetve a BYD és a Mercedes gyárának építése is gőzerővel halad.
Szerző(k): Farkas TiborElmaradt a várttól az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben.
Szerző(k): EconomxÍrország, Spanyolország és Litvánia teljesített a legjobban az elmúlt negyedévhez képest.
Szerző(k): L. K.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter két nappal ezelőtt még úgy látta, hogy növekedni fog a GDP, de ma kiderült, hogy csökkent. Az Economxnak nyilatkozó elemző szerint viszont idén még összejöhet a kormány várakozása, a bázishatás és az élénkülő kereskedelem miatt beindulhat a magyar gazdaság.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMegrekedt a 404-es zónában az euró-forint, délután azonban még jöhetnek nagyobb kilengések. Az elemzők megosztottak arról, hogy teljesíthet a magyar deviza az év második felében.
Szerző(k): Sárosi ViktorTovábbra is az Európai Unió gazdaságpolitikáját és a háború támogatását látja a rossz GDP adatok mögött a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely reagált a friss GDP-adatokra. A szakminiszter még hétfőn sem számított ilyen rossz eredményre.
Szerző(k): Economx