A Kertész utcai piceklub maga jelentette be Facebook-oldalán, hogy május végén végleg bezár. A 2004 óta működő vendéglátóhely üzemeltetői nem részletezték a bezárás okait, annyi azonban kiderül, hogy az erőfeszítéseik ellenére sem tudják azokat a körülményeket megteremteni, amiket a vendégeik megérdemelnének.
Leszögezik ugyanakkor a posztban, hogy a maradék időt szomorkodás helyett ünnepléssel szeretnék tölteni, ennek megfelelően pedig jó néhány eseménynek otthont adnak majd a következő hetekben.
Kapcsolódó
A Vittula a 21 éves működése során számos underground előadónak volt az otthona, ugyanakkor a képzősöknek is ez volt az egyik törzshelye – írja a We Love Budapest. Ráadásul a Budapesten készült Vörös veréb című film forgatása alatt az Oscar-díjas Jennifer Lawrence is bulizott egyet a nagymúltú helyen.
Emellett a Pluto zenekar Klub Vittula című albumának borítóján is megtalálható a punkkocsma bejárata, valamint az együttes egyik klipje is itt játszódik.
Ennyi volt, három évtized után bezár az ikonikus kocsma
Az üzletvezető-tulajdonos szerint a kocsmakultúra teljes átalakulása miatt nem volt fenntartható a hely további működése, így végleg bezárnak, és semmilyen új formában nem nyitnak ki újra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló