Felhívták a figyelmet arra, hogy a fogyasztó hatása miatt Magyarországon is fokozottan keresett Ozempic injekció sokszor azokhoz a cukorbetegekhez nem jut el, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá, a gyógyszer szürkezónás online beszerzése ráadásul óriási egészségügyi kockázatokkal járhat a szakemberek szerint.
A pécsi és kaliforniai kutatók a Google és a Bing keresési listáin magas helyezést elérő, népszerű weboldalakat vizsgálták, és próbavásárlásokat folytattak.
Mint kiderült, majdnem minden második szemaglutid hatóanyagú szert kínáló webshop illegális online patikákhoz tartozik, és az általuk árult termékek komoly egészségkárosító hatással bírhatnak szennyezettségük, illetve a nem megfelelő hatóanyag-tartalom miatt.
Az Amerikai Orvosi Szövetség JAMA Network Open című folyóiratában publikált tanulmány szerint az interneten megvásárolható termékekben a hatóanyag tisztasága lényegesen elmarad az elvárttól, mennyisége viszont akár csaknem 40 százalékkal meghaladhatja a várt dózist, ami a túladagolás veszélyét hordozza magában.
A szemaglutid már az orvosilag jóváhagyott adagolásban is emésztőrendszeri mellékhatásokkal járhat, ennek túllépése pedig nagyon súlyos egészségkárosodást is okozhat
– mutattak rá.
Ahogy arra a tanulmány írói felhívják a figyelmet, az elmúlt időszakban 1500 százalékkal emelkedett meg az Egyesült Államok mérgezéseket kezelő központjaiban a szemaglutiddal kapcsolatos segélyhívások száma.
Az eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszereket rengetegen használják fogyás céljából, emiatt a legnépszerűbb szemaglutid alapú gyógyszer, az Ozempic évek óta hiánycikknek számít, sokszor a valóban rászorulók sem jutnak hozzá.
A Magyarországon receptköteles Ozempic iránti fokozott kereslet hazánkban is érezhető.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) gyógyszerforgalmi adatai alapján 2024 júliusában országszerte több mint harmincezer Ozempic készítményt adtak el. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) gyógyszerhiányra vonatkozó adatai alapján a megnövekedett igény miatt 2024. július 18-tól egyes Ozempic készítmények hiánya tapasztalható, amely előrejelzések szerint egészen 2024. november 15-ig eltarthat – ismertették a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Többet ártanának, mint használnának az új uniós szállítási szabályok

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Kiégnek a német dolgozók, utálják a munkájukat

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

A cápák nem vérszomjas gyilkosok – egy új kutatás megcáfolja, amit eddig hittünk

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
