„A hó a legjobb csapadékforma a földjeink számára” – húzta alá Facebook-oldalára feltöltött videójában Nagy István agrárminiszter.
Ki örül a komoly télnek és a hónak?
– tette fel a kérdést az extrém idő kapcsán a szaktárca vezetője, aki elismerte ugyan, hogy sok fennakadást okoz a havazás, a gyerekek és a gazdák azonban két olyan réteget alkotnak, akik nagyon örülnek a hónak. Megfejtése szerint előbbiek azért, mert szánkózhatnak, utóbbiak pedig azért, mert a fagy elpusztítja a kártevőket a földben.
„Ezt a hideget még az amerikai szőlőkabóca sem éli túl, ami nagyon jó hírt jelent a borászoknak” – jelezte az agrártárca vezetője, aki kiemelte, hogy a hó azért a legjobb csapadékforma a termőföldnek, mivel „mint egy paplan, védi a vetést”, majd elolvadva beszivárog a talaj mély rétegeibe, és a hiányzó csapadékréteget pótolni tudja.
A hóhelyzet margójára Orbán Viktor is megfogalmazta gondolatait egy privát, kicsivel több mint százezer főt számláló Messenger-csatornán, ami az Egyenesen Viktortól névre hallgat. A kormányfő szerint a sok rosszban, kényelmetlenségben meg kell látni a jót is, ugyanis a mezőgazdaságnak jót tesz a hó, sőt, ha még esik ilyen téli csapadék, meghaladhatja az agrárium teljesítménye az előző évekét – prognosztizálta a miniszterelnök, majd kijelentette:
Kapcsolódó
„Aszály ellen a legjobb védekezés a hóesés”.
Vörös kód lépett életbe: hótól esett hanyatt az ország, megszólalt az operatív törzs és Karácsony is
Olyan vastag hóréteg hullott, hogy az alaposan feladta a leckét mind vidéken, mind pedig Budapesten. Friss tájékoztatóban szólalt meg az operatív törzs és maga a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, és helyzetjelentett Karácsony Gergely is. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Váratlanul visszalépett a Fideszt sorozatban háromszor legyőző képviselő
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
A Kutyapárt szerint indulásukkal senkitől nem vesznek el szavazatot
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól