Az Adatvédelmi Hatóság most megjelent jelentése szerint a Belügyminisztérium jogsértést követett el, amikor a közoktatás állapotára vonatkozó a 2022-es, 2023-as és 2024-es szülői kérdőív eredményeit titkosították, hiszen ezek az adatok közérdekűek – írta a Szülői Hang Közösség lapunknak is eljuttatott közleményében.
A közoktatás működése valamennyiünket érintő fontos közügy, melyre vonatkozó állami felmérés adatait nem jogos és nem is erkölcsös az érintettek elől eltitkolni.
Nemet mondott a transzparenciára a tárca
A Belügyminisztérium az Adatvédelmi Hatóság felszólítására sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az adatokat. Bár egyes, a kormány által kiválogatott és a kormány számára kedvező adatot a Belügy a sajtón keresztül korábban közzétett, a teljes eredményt nem merik megmutatni az érintett szülőknek. Az Adatvédelmi Hatóság jelentése részletesen ismerteti a két évig tartó eljárást, benne a Belügyminisztérium részére küldött jogi érvelést, a Belügyminisztérium elutasító válaszát, a részletes viszontválaszt és több tucat megválaszolatlan kérdést az Adatvédelmi Hatóság részéről.
Miközben a kormány az elmúlt években a pedagógusok és szülők segélykiáltásait semmibe véve erőltette át jogszabálymódosításait, a Belügyminisztérium azt próbálja elhitetni, hogy a szülői felmérés eredményét azért kellene titkosítani, mert „az adatok alapján a Szülői Hang Közösség és egyéb szervezetek téves értelmezést társítanak, és politikai kommunikációjukban ezt felhasználják, a döntéselőkészítő munkában közreműködő kormánytisztviselők munkáját akadályozhatják, befolyásolhatják a megalapozott, szakszerű döntés-előkészítést”.
Kapcsolódó
A Szülői Hang felteszi azt a kérdést, hogy vajon azért fél ennyire a Belügy, mert az adatokból kiderülne, hogy a szülők nagy része mégsem dőlt be a manipulatív kormányzati kérdéseknek és nem ítélte el a pedagógusok és a diákok demonstrációját, ami nemcsak az alacsony bérezésre, hanem a magyar közoktatás egészének válságos helyzetére hívta fel a figyelmet.
Az Adatvédelmi Hatóság is megállapította: „nem szolgálja sem a társadalom, sem a gyermekek érdekeit, hogy uszító, gyűlöletkeltő állítást fogalmaznak bele a Kréta rendszeren keresztül kiküldött szülői kérdőív kérdésébe.”
Példaként említi a Szülői Hang, hogy a Belügy 2023. decemberi kérdőívében megkérdezte a szülők véleményét a mindennapos testnevelésről, mellyel a válaszadók 68 százaléka egyetértett. Ez is szerepet játszott abban, hogy az Országgyűlés 2024. tavaszi ülésszakán a kormány kezdeményezte a mindennapos testnevelésen történő részvétel alóli felmentés lehetőségének újraszabályozását.
De valójában a felmentés „újraszabályozása” azt jelentette, hogy a délutáni iskolai sportkörökön rendszeresen részt vevő gyerekektől megvonták a heti két testnevelésóra kedvezményt.
A botrányos intézkedés ellen a Szülői Hang petícióval tiltakozott, hiszen ez a gyakorlatban a gyerekek sportolási lehetőségeinek szűkítését jelentette, melynek révén a kormányzat tovább spórolhat a gyerekeken. A kormányzati recept egyszerű: feltesznek egy ártatlannak tűnő kérdést, majd az eredményekre hivatkozva úgy tesznek, mintha maguk a válaszadók kérték volna saját gyermekük jogainak csorbítását – írta az érdekvédő szervezet.
A kormányzat 2025-ben is kiküldött a szülőknek egy manipulatív kérdőívet, ami a kompetenciamérések felvételibe való beszámítására utalt. Ebben az esetben a Szülői Hang a bírósághoz fordult, és a pert még 2025-ben megnyerte, így ezek az adatok nyilvánosságra kerültek. Kiderült, amit a kormány titkolni próbált: a szülők ellenzik a Belügy tervét, de ennek ellenére a kompetenciamérések beszámításáról a kormányzat nem mondott le. Kivárnak és úgy tűnik, hogy a részletes terveiket a választások előtt nem merik nyilvánosságra hozni – közölte a Szülői Hang Közösség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Váratlanul visszalépett a Fideszt sorozatban háromszor legyőző képviselő
Rendszerhiba? Ellátási katasztrófa közelít a háziorvosoknál
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
A Kutyapárt szerint indulásukkal senkitől nem vesznek el szavazatot
Ellenőrizze a mobilját! Lehet, hogy figyelik
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól