A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 18-án közzétett legfrissebb statisztikái szerint a magyar háztartások folyószámlabetét-állománya 2025 negyedik negyedévében elérte a 12 ezer 940 milliárd forintot. A money.hu friss elemzése rávilágít, hogy a lakosság jelentős része számottevő pénztől eshet el azzal, hogy kamatozás nélküli folyószámlán hagyja el nem költött megtakarítását.

Bár az emelkedő bérek és a megugró megélhetési költségek – a rezsitől a bevásárlásig – indokolttá teszik bizonyos mértékű biztonsági tartalék fenntartását, az adatok szerint a lakosság jóval több pénzt hagy a folyószámláin, mint amennyi a napi kiadásokhoz szükséges lenne. 

Magyarországon mintegy 7,5 millió elsődlegesen fizetési célú lakossági számlát vezetnek, ami azt jelenti, hogy egy-egy számlán átlagosan már több mint 1,7 millió forint parkol kamatozás nélkül. 

Ez természetesen egy statisztikai átlag, a valóságban a vagyon eloszlása nem egyenletes. Ugyanakkor a lekötetlen állomány mindössze egyetlen negyedév alatt 314 milliárddal, egy év alatt pedig 1379 milliárd forinttal duzzadt tovább, miközben ezek az összegek a legtöbb nagybanknál gyakorlatilag semmit nem kamatoznak.

A szakértői adatok szerint a különbség drasztikus: egy 1,7 millió forintos átlagos egyenleg egy hagyományos, 0,01 százalékos kamatozású számlán – a 28 százalékos adóteher levonása után – mindössze évi 122 forint nyereséget termel. Ezzel szemben a piacon elérhető, jelentősebb látra szóló kamatot kínáló konstrukciókban – 4,8 százalékos kamatszinttel számolva – ugyanez az összeg már közel 60 000 forint adózott hozamot biztosít. 

Az elemzés rámutat, hogy a pénz már önmagában bőven fedezi egy költségesebb számlacsomag teljes éves díját, vagy akár egy digitális streaming szolgáltatás több mint egyéves előfizetését is.

A money.hu szakértői emlékeztetnek, hogy január végéig minden banki ügyfél megkapta az éves díjkimutatását (PAD), amely feketén-fehéren tartalmazza a tavalyi év összesített költségét. Ez a dokumentum a legfontosabb kiindulópont a váltáshoz. Sokan tartanak a bankváltás bonyolultságától, pedig az úgynevezett egyszerűsített bankváltási folyamat mindössze 13 munkanapot vesz igénybe, és a bankok jelentős része az új ügyfeleket 40 000 - 80 000 forintos egyszeri bónusszal is ösztönzi.

A bérnövekedés egy másik fontos előnye, hogy a magasabb jövedelem jóval kedvezőbb alkupozíciót teremt. Számos pénzintézetnél bizonyos nettó jövedelmi szint felett elérhetővé válik a teljesen ingyenes számlavezetés, amely magában foglalhatja a díjmentes bankkártyát és az ingyenes utalásokat is. Akik nem vizsgálják felül a csomagjukat, azok nemcsak a látra szóló kamatoktól esnek el, hanem feleslegesen fizetnek olyan tranzakciós díjakat, amelyeket egy másik csomagban már lenullázhatnának.