Orbán Viktor vasárnap felhívta Kapu Tibort a Nemzetközi Űrállomáson – számolt be róla Facebook-oldalán a kormányfő. Elmondta, hogy egy kicsit meg is illetődött, mert most csinált ilyet életében először,
„mégiscsak egy nagy emberrel beszéltem”.
A miniszterelnök elmondta, hogy már holnap fellövetné magát az űrbe, mert a Földet teljes egészében látni különleges élmény lehet – írja az Index. Ha ott lenne, megnézné, „hogy milyenek vagyunk, amikor kívülről láthatom magunkat, az egész Földet egyben”. Hozzátette, hogy az országot és az uniót is egyben látja a munkája miatt, „de az egész Földet egyben látni, az különleges élmény lehet, és talán csak az űrből lehetséges”.
Orbán Viktor egy korábbi bejegyzésében már méltatta Kapu Tibor teljesítményét, és úgy vélte, „ez mindannyiunk sikere”. Arról viszont egyelőre nincsenek hírek, hogy miről is beszélgettek ma egymással.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt