Lázár János a Facebookon ment neki a Holavonat.hu nevű független vonatkövető oldalnak, amelyet azt követően indítottak el, hogy a MÁV leállította a hivatalos, pillanatnyi járatinformációkat mutató Vonatinfót.
Az építési és közlekedési miniszter hétfői bejegyzésében azt állította, hogy az oldal adathalász tevékenységet folytat, és robotjai révén, a MÁV Emma járatinformációs rendszeréből „a felhasználási feltételek megsértésével lopja el” az adatokat. Hozzátette: ezzel a fejlesztők akadályozzák a hivatalos rendszert, gyakorlatilag túlterheléses támadást hajtanak végre.
Kapcsolódó
A tárcavezető szerint:
ha ez az adathalászat és túlterheléses támadás folytatódik, akkor tiszás hőbörgés ide, hobbivasutas dünnyögés oda, a MÁV informatikusai meg fogják védeni az igazi utastájékoztató rendszert.
A bejegyzésre reagált Vitézy Dávid is, aki példátlannak nevezte Lázár lépését, és úgy fogalmazott:
az utasokat nem az új vonatkövető oldaltól kell megvédeni, hanem tőled, az ámokfutó, vasútromboló minisztertől.
A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője szerint a vasúti rendszer állapota Lázár döntései miatt romlott le. A klímás pótlóbuszok sehol sincsenek, a szerelvények vidékre vezénylése miatt Budapesten példátlan zsúfoltság alakult ki. A Holavonat leállításáról pedig azt írta: „remélem Lázár most büszke magára, hogy másodszor is elérte a valós idejű vasútinformációk eltüntetését a netről. Vajon az osztrák vasút is adathalász Lázár szerint? Nekik is írt fenyegető levelet? Mi lesz a következő? Leszedeti az állomási órákat Megtiltja az utasoknak, hogy megnézzék a pontos időt a telefonjaikon a vonatok utasterében? Régóta mondom: ennyire utas- és vasútellenes és ilyen kártékony közlekedési minisztere hosszú évtizedek óta nem volt ennek az országnak.”
A Holavonat.hu-t hétfő éjjel leállították, az oldal üzemeltetői közleményükben hangsúlyozták: nem loptak adatot, nem indítottak támadást, csupán nyilvánosan elérhető adatokat jelenítettek meg, percenként legfeljebb egyszeri lekéréssel. Mint írták, nem politikai cél vezérelte őket, „hobbivasutas informatikusokként” működtették az oldalt.
A politikai retorziók elkerülése érdekében azonban az oldal leállítása mellett döntöttünk
– írták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste