A hétvégén jelentette be a MÁV, hogy megszüntetik a Vonatinfót, és egységesülnek a MÁV-csoport utastájékoztató térképei. Így másik felületen lehet immár követni a vonatokat.
„Az új, térképes adatbázis az EMMA – az egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás – alapjain épül fel”
– jelezték.
Az alkalmazás lelövésével ott már nem lehet élőben követni, melyik személyszállító vonat merre jár, késik-e. Azonban a Telex azt írja, lelkes amatőrök összedobtak egy saját felületet, a Holavonat.hu-t (ez azonban a hirtelen nagy terhelés nyomán akadozott egy ideig).
Az alternatív oldaltól viszont csakhamar elhatárolódott a vasúttársaság. Rögzítették, hogy semmi közük hozzá, felelősséget sem vállalnak a tartalmáért, és a saját, EMMA nevű új felületüket folyamatosan fejlesztik az utastájékoztatás érdekében.
„A kérdéses oldalhoz a MÁV-csoportnak nincs köze, ahogy arra annak készítői korrektül fel is hívják a figyelmet” – írták.
Már most is látható az utas által kiválasztott járat minden releváns információja, hamarosan pedig ezek további adatokkal bővülnek, például az esetleges járatszám-változásra utaló figyelmeztetéssel vagy a 20 percet elérő késést jelző ikonnal (ezt követően ugyanis visszajár a jegyár fele)
– fogalmazták meg a lapnak az EMMA kapcsán.
A MÁV hiába titkolná a késéseket: máris megérkezett a Vonatinfó alternatívája
A MÁV leállította a Vonatinfót, így hivatalosan nehezebb követni a vonatok késéseit, de egy lelkes fejlesztői csapat gyorsan összerakta a Holavonat.hu-t, ahol továbbra is élőben nyomon követhetők a vonatjáratok mozgásai és késései. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye