Manapság nincs egyszerű dolguk a könyvtáraknak, hiszen a digitalizáció erősen befolyásolja a fiatal generációk és a gyerekek figyelmét.

Ez az a korosztály, amely számára sokszor már csak a leggyorsabban elérhető információ a megfelelő, emellett egy könyv egyáltalán nem köti le az érdeklődésüket. 

Pedig a díjak egyáltalán nem elrettentők

A székesfehérvári tolnai utcai tagintézmény könyvtárosai szerint az emberek olvasási hajlandósága nem csökkent. A tavalyi évhez képest januárban például 9 százalékkal nőtt a beiratkozók aránya. Általános iskolásoktól egészen az idősebb korosztályig, minden generáció megfordul a könyvtárban, és nem ritkán családi program a kölcsönzés, főleg a kisebb gyerekek miatt. 

A bibliotékákban gyakori, hogy már ifjúkorban elkezdik a könyvek és az olvasás népszerűsítést. Könyvtár-ismereti órákat tartanak a kisiskolásoknak, hogy felnőve magabiztosan eligazodjanak a könyvek világában. Ez a lehetőség a fővárosban és a vidéki könyvtárakban általában ingyenes, de minden esetben előre kell jelezni rá az igényt az intézményeknek.

Az állami könyvtárakhoz hasonlóan Székesfehérváron is a városi önkormányzat a létesítmény fenntartója. Azonban a fehérvári lakosok kiváltságos helyzetben vannak, ugyanis mindössze évi 100 forintért juthatnak könyvekhez, sőt, 16 év alatt és 70 év felett, valamint a pedagógusok számára ingyenes az olvasójegy. Akik nem rendelkeznek helyi lakcímmel, kicsit drágábban, 500 forintért kölcsönözhetnek egész évben. 

Ezzel ellentétben a budapesti Szabó Ervin könyvtárba már 7.800-10.000 forint az éves olvasójegy díja, bár az ingyenes lehetőség ugyanúgy (16 alatt és 70 felett) létezik, mint a vidéki intézményekben.

Bőséges a kínálat

Természetesen ma már sokkal több mindent kínálnak a könyvtárak, mint régebben. Lehetőség van többek között e-book, hangoskönyv, bakelitlemez, folyóirat és kotta kölcsönzésére is, és ezek mind benne foglaltatnak az olvasójegy árában. Emellett ott van még a fénymásolás lehetősége és a számítógéphasználat, amikért azonban már plusz díjat számolnak fel. Székesfehérváron például a web használata az első fél órában ingyenes, utána minden megkezdett 30 perc 100 forintba kerül. A Szabó Ervin könyvtárban ez a szolgáltatás olvasójegy esetén ingyenes.

Túl drága az a fránya papír

A legnagyobb problémát manapság a magas papírárak jelentik a könyvtárak számára, hiszen megszabott keretük van az újonnan rendelhető könyvekre, és a kötetenkénti 4-5 ezer forintos átlagárak mellett egyre kevesebb érkezik be hozzájuk. Ennek ellenére folyamatosan próbálják a kínálatot a könyvtárba járókhoz igazítani, a vidéki létesítményben például nemrég alakítottak ki külön történelmi részleget is. 

Egyre komolyabb hangsúlyt fektetnek a digitális átállásra is. A szintén fehérvári székhelyű Alba Innovárral közösen szerveznek tanfolyamokat, amelyeken a résztvevők különböző 3D nyomtatási folyamatokkal vagy éppen a könyvkészítéssel ismerkedhetnek meg. 

Az intézményekről már általánosan elmondható, hogy rendelkeznek online könyvtárakkal, ahonnan több könyv és dokumentum is elérhető. Ezek pláne hasznosnak bizonyulnak, ha valaki kutatómunkát végez.

Nem csak az olvasásé a terep

Népszerűsítés céljából egyre több programlehetőség nyílik meg a közönség számára. Székesfehérváron például a következő hetekben olyan programok közül válogathatnak az érdeklődők, mint meseterapeutás foglalkozás felnőtteknek vagy a farsangi gyöngymedál készítés. Emellett a könyvtárak több kiállításnak és írói közönségtalálkozónak is helyet adnak.

Ezek a lehetőségek a fővárosi könyvtárakban is megtalálhatóak. Márciusban például zongoraestet vagy mesterséges intelligenciával kapcsolatos előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. 

A Széchényi Könyvtár tiltakozik, közleményben szólították fel Zuckerberget

„Zuckerberg úr, tiltakozunk a kultúra eltörlése ellen!” felszólítással adott ki közleményt az Országos Széchényi Könyvtár, ugyanis a Meta előzetes figyelmeztetés és magyarázat nélkül törölni kezdte az oszk.hu-s linkeket a Facebookról.Bővebben--->