A nemzetgazdasági tárca vezetője elmondta, az egykulcsos szja hatását nagyon nehéz pontosan számolni, de még egy évet biztosan kap a rendszer. Ez azt jelentheti, hogy 2015-től akár vissza is térhet a kétkulcsos vagy ennél több kulcsot alkalmazó rendszer. Ez nem meglepő, hiszen Szlovákia is visszatért az egykulcsosról a progresszív adózásra.
A luxusadó bevezetését 2011 óta ízlelgeti a kormány, mostanra érhetett meg az elképzelés a kivitelezést illetően. A luxustermékek meghatározása ugyancsak nehéz, nem is csoda, hogy halogatták az adó bevezetését. Annyi már bizonyos, hogy nem az áfába épül bele, az adót termékkörökre határozzák meg. Varga megemlítette a jövedéki adót mint lehetséges megoldást, ami miatt szűk lenne a luxustermékek csoportja − lényegében az alkoholra és a cigarettára korlátozódna.
Természetesen ezen túl is megtoldható az adóztatás egy új adónemmel, amely tételesen tartalmazza a luxustermékeket. Kérdés, mennyire lesz önmegtartóztató a kormány, nem mindegy ugyanis, hogy hányfajta termék kerül az adó hatálya alá, s hogy ahhoz kapcsolódik-e majd értékhatár. A korábbi luxusadó, amelyet 2006-ban vezettek be, nem hozott nagy bevételt a költségvetésnek: a százmillió forint feletti ingatlanok és drága autók, repülők, hajók után fizetendő adóból egymilliárd forint jött be. Az ingatlanokat érintő passzust az Alkotmánybíróság törölte 2008 decemberében, a maradékot pedig 2010-ben radírozta ki az Országgyűlés.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban